Ősszel is Forma-1 Magyarországon? A Hungaroring áll elébe!

07 RAIKKONEN Kimi Räikkönen (fin), Alfa Romeo Racing C38, action during the 2019 Formula One World Championship, Grand Prix of Hungary from august 1 to 4, Hungaroring, Budapest - Photo Florent Gooden / DPPI
Fotó: Alfa Romeo Racing
A Hungaroring készen állna arra, hogy ősszel ismét vendégül lássa a Forma-1 mezőnyét, amennyiben a többi kontinensen a járványhelyzet nem teszi lehetővé a versenyzést – erről beszélt Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, ám ezzel együtt hozzátette, nem számít arra, hogy ilyen forgatókönyv érvényesül majd.

A Forma-1-es világbajnokság július elején, Ausztriában rajtol majd. A tervek szerint szeptember elejéig 8 versenyt tartanak majd meg az „öreg kontinensen”: a mezőny ellátogat Magyarországra, Nagy-Britanniába, Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba is.

A száguldó cirkusz ezt követően Eurázsia, Ázsia, Amerikai, majd a Közel-Kelet felé venné az irányt, Chase Carey, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója azonban nemrég egy interjúban elismerte, számítanak arra, hogy nem tudnak minden tervezett országban rajthoz állni majd. Ebben az esetben további európai futamokkal bővíthetik a programot.

„Vannak más opcióink, ha a dolgok nem állnak össze. Számítunk arra, hogy vannak versenyek a naptárban, melyek talán nem kerülnek megrendezésre. Azt gondolom, vannak lehetőségeink” – mondta az üzletember.

A Forma-1-es mezőny július 17-19. között vendégszerepel majd a Hungaroringen – természetesen zárt kapuk mögött. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön egy sajtótájékoztatón azt mondta, adott esetben ők ősszel is fogadni tudnák az F1-es mezőnyt.

Arra a kérdésre, hogy esetleg ősszel visszatérhet-e hazánkba az F1, a szakember így válaszolt: „Remélem, hogy ahhoz nem két-három hónapot kell tárgyalni, mint most!”

„Alapvetően természetesen: fix pályával rendelkezünk, a kormányhatározat biztosítja a jogdíjfizetést. Nyilván új alkut kellene kötnünk, de az időjárási viszonyok szerint októberig tudunk versenyt rendezni: októberben érkezik a WTCR és a Kamion Európa-bajnokság is.”

A Hungaroring elnök-vezérigazgatója viszont egyelőre még nem számol ezzel a lehetőséggel.

„A pályánk alkalmas erre, de jelenleg nehezen tudom ezt elképzelni. A Liberty számára a lényeg, hogy menni tudjon a világban, és bevételeket tudjon generálni.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az F1-es Osztrák Nagydíj TV-közvetítései!