Oszaka is szívesen rendezne Forma-1-es versenyt - F1VILÁG.HU

Oszaka is szívesen rendezne Forma-1-es versenyt

HIRDETÉS
Forma-1-es versenyt szeretne rendezni Oszaka, erről Mizohata Hirosi, a japán turisztikai hivatal elnöke adott tájékoztatást nemrég. Hivatalos egyeztetések még nem történtek a száguldó cirkusz vezetőségével, a kapcsolatot azonban már felvették az F1-gyel.

A Forma-1 vezetősége nemrég jelentette be, hogy 2026-ban egy újabb utcai helyszínnel bővül a versenynaptár, hiszen a Spanyol Nagydíj Madridba költözik majd, ahol egy bő 5 km-es pályát alakítanak ki félig utcai, félig épített szakaszokkal. Néhány hónapja már pletykáltak arról, hogy Japán harmadik legnépesebb városa, Oszaka F1-es versenyt rendezne, ezt pedig a Motorsport.com című internetes lapnak a város turisztikai hivatala meg is erősítette nemrég.

“Az F1 tökéletes katalizátor lesz Oszaka számára ahhoz, hogy nemzetközi turisztikai célponttá váljon” – mondta a hivatal elnöke, Mizohata Hirosi. “Ahhoz, hogy ez megvalósuljon Oszaka számára, fontos, hogy jómódú embereket vonzzunk Európából, Amerikából és Ausztráliából. Úgy hisszük, hogy az F1 tökéletes katalizátor lesz a luxushotelek bevonzására és az éjszakai gazdaság élénkítésére.”

“Elmentem megtekinteni a Szingapúri Nagydíjat, és teljesen más volt, mint amit elképzeltem az F1-ről. Élő események zajlottak, és voltak üzleti meetingek is luxusmárkák számára a közeli hotelekben.”

Úgy tudni, Oszaka F1-es projektje még nagyon gyerekcipőben jár, formális egyxeztetések nem is zajlottak még a Forma-1 vezetőségével, noha a kapcsolatot már felvették a sportág képviselőivel. Egyelőre azt sem tudni, hol rendeznék meg a versenyt, Oszaka vezetői több lehetőséget is mérlegelnek, így lehet szó utcai, de akár épített pályáról is, vagy a kettő keverékéről.

“A pályát magát talán nehéz lesz nyereségessé tenni, de ha a városra gyakorolt gazdasági hatásokat nézzük, akkor szerintem van benne potenciál. Egyelőre nem tudom megmondani, hány év múlva tervezzük megvalósítani. Szerintem ez egy hosszú távú terv lesz. Úgy hallottam, Szingapúrnak is sok időbe telt először megtartani az eseményt, úgyhogy kétlem, hogy gyors lesz. De ha van rá lehetőség, adok neki egy esélyt.”

Japán jelenleg is szerepel a versenynaptárban, hiszen Szuzukába évről évre ellátogat az F1-es mezőny, Mizohata pedig világossá tette, nem leváltani akarják a legendás helyszínt.

“Az együttélést és a kölcsönös boldogulást szeretném megcélozni Szuzukával. Szerintem nagyszerű lenne két versenyt rendezni Japánban, ami egy autóipari szuperhatalom.”

Szuzuka jelenleg érvényes szerződése 2024-ben lejár, információink szerint azonban folynak az egyeztetések a kontraktus meghosszabbításáról.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!