Óv a Mercedes Verstappen manővere miatt - F1VILÁG.HU

Óv a Mercedes Verstappen manővere miatt

HIRDETÉS

Formális tiltakozást nyújtott be Max Verstappen agresszív védekezése ellen a Mercedes Forma-1-es csapata.


Formális tiltakozást nyújtott be Max Verstappen agresszív védekezése ellen a Mercedes Forma-1-es csapata.

Verstappen az őt támadó Lewis Hamiltont blokkolta a verseny utolsó előtti körében a lassítóban, a brit pedig az ütközést elkerülendő a bukótéren keresztül levágta a kanyart.

Az FIA által nemrégiben kiadott közlemény megerősítette, a Mercedes hivatalos tiltakozást nyújtott be Verstappen manővere ellen.

Az FIA meghallgatja az érintett feleket, addig a mai Japán Nagydíj végeredménye nem tekinthető véglegesnek.

Az eset után Hamilton a rádión rögtön arra panaszkodott, Verstappen a féktávon váltott irányt – bár erre vonatkozó konkrét szabály nincs a Sportszabályzatban.

A Mercedes egyébként a 27.5-ös cikkelyre hivatkozik, mely a veszélyes vezetést tiltja a versenypályán.

A verseny után egyébként Verstappent rögtön magához hívatta Charlie Whiting versenyigazgató, és a hollanddal a stewardok is beszéltek, bár a Mercedes óvásáig hivatalos vizsgálat nem indult ellene.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!