Friss hírek

Perez: A Ferrari és Leclerc fantasztikus versenyt futott

Alulmaradt riválisával, Charles Leclerc-rel szemben, így Sergio Perez végül csak a 3. helyen zárta a szezon utolsó versenyét, az Abu Dhabi Nagydíjat, és egyben a 2022. évi Forma-1-es világbajnokságot is. A mexikói versenyző a Ferrarit dicsérte.

Perez a 2. helyről vághatott neki a szezonzáró versenynek, ahhoz pedig, hogy Leclerc-t legyűrje a bajnokságban, mindenképpen a monacói előtt kellett volna végeznie. A Ferrari versenyzője azonban végül egy kerékcserével teljesítette a távot, és jobb stratégiájának köszönhetően a 2. helyen ért célba a győztes Max Verstappen mögött.

Pedig a futam utolsó harmadában Perez mindent megtett, hogy utolérje a monacóit – a hajrá egy pontján pedig akadályozta is őt az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly.

Hirdetés
 

„Kétségkívül veszítettem egy kicsit, talán egy másodpercet is. Egyértelműen kék zászló volt, de ő harcban volt, és nagyon nehéz ilyenkor feladni a pozíciót” – mondta a mexikói. „Szerintem arra gondolt, hogy bele fog menni az előzésbe, de én közben odaértem, és azt gondoltam, nyitva hagyta az ajtót, szóval megpróbáltam elmenni mellette. Szerencsére az utolsó pillanatban rá tudtam lépni a fékre, máskülönben ütköztünk volna.”

„Azt gondolom, normál körülmények között Pierre büntetést kapott volna, de ez volt az utolsó verseny, és én is csak örülök, ha hazamehetek, anélkül, hogy meg kellene beszélni bármit. Így megy ez néha.”

Perez ugyanakkor dicsérte a Ferrarit: szerinte az olasz csapat, illetve Leclerc remek munkát végzett vasárnap, és megérdemelten végeztek előrébb.

„Ez a sport így működik, néha nyersz, máskor veszítesz. Ma szerintem a Ferrari és Charles fantasztikus versenyt futott, nagyszerű volt a gumikezelésük, és erősebbek voltak nálunk. Főleg az első etapban – én a vége felé már meghaltam, ez pedig megnehezítette a helyzetünket a stratégiát illetően.”

„A második etapban Max mögött voltam, Max egy kiálláson volt, én kettőn, és aztán úgy alakult, hogy nem tudtam a legtöbbet kihozni az etapból, és nem is tudtam annyira megnyomni ezt az etapot, mint kellett volna.”

„A verseny bizonyos szakaszaiban értekeztünk az egykiállásos taktikáról, de szerintem azt gondoltuk, hogy a degradáció mértéke magasabb lesz annál, mint amilyen végül lett. Egyszerűen nem nyomtuk annyira, mint kellett volna abban a bizonyos második etapban. Talán 2 másodperc benne maradt.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Perez: A Ferrari és Leclerc fantasztikus versenyt futott
Ricciardo a McLarenről: Volt egy olyan sejtésem, hogy valami készül
Verstappent választották az év autóversenyzőjének
FIA-elnök: A Red Bull fair büntetést kapott, noha a riválisok vért akartak!
Verstappen elárulta, melyik volt a leggyengébb hétvégéje idén
Wolff: Senki más nem fog nyolc világbajnoki címet szerezni

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!