Perez: Igyekszem gyorsan felvenni a tempót! - F1VILÁG.HU

Perez: Igyekszem gyorsan felvenni a tempót!

Nincs értelme arról elmélkedni, hogyan alakulhatnak az erőviszonyok a hétvégi Bahreini Nagydíjon – mondja a Red Bull újonnan szerződtetett versenyzője, Sergio Perez, aki úgy érzi, jól felkészültek az új idényre.

Az energiaital-gyárosok meggyőző formát nyújtottak a háromnapos bahreini teszt során, a Mercedes szerint ők várhatják favoritként az új idényt, Max Verstappen viszont úgy fogalmazott, „hülyék lennének”, ha azt gondolnák, a világbajnok csapat előtt járnak.

A holland csapattársa, Sergio Perez azt mondja, tény, hogy remekül sikerült az előszezoni felkészülés, ugyanakkor véleménye szerint nem a riválisokra, hanem magukra kell fókuszálniuk.

 

„A bahreini teszt nagyon pozitívan alakult” – mondta a rutinos mexikói. „Korlátozott tesztlehetőségünk volt, főleg, ha azt nézzük, mennyi mindenen kellett átrágnunk magunkat. De azt gondolom, csapatként jól felkészültünk, és várom már első versenyem a Red Bull színeiben.”

„Az első pár verseny egyfajta folyamat lesz, annyit tanulok, amennyit csak lehet, és igyekszem gyorsan felvenni a tempót, hogy jó helyzetben legyünk a szezonra.”

„Összességében még korán van, szóval majd meglátjuk. Én azt gondolom, minél többet próbálsz megtudni arról, hogy mit csinálnak a többiek, annál többet veszíthetsz. Szóval nincs sok értelme találgatni. Meg kell várnunk az időmérőt, és majd meglátjuk, ki hogyan áll.”

Perez tavaly első futamgyőzelmét szerezte a Racing Point színeiben, a silverstone-i istálló azonban megvált tőle az idény végén. A mexikói így került végül a Red Bullhoz, ahol Alex Albont váltotta. A rutinos pilóta szeretne bizonyítani.

„Ez az, amiről álmodoztam! Alig várom már. Nagyon-nagyon izgatott vagyok, hogy lássam a rajongókat a pályán, és végre versenyezzek – rendkívüli módon várom. Higgadtan állok hozzá a dolgokhoz, egyszerűen csak a tőlem telhető legjobbat nyújtom. És majd meglátjuk, hol végzünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Perez: Igyekszem gyorsan felvenni a tempót!
Az eső sem tudta megállítani, Verstappen óriási előnnyel nyert Monacóban!
Sajtóhír: A Haas F1-es csapatához csatlakozik az Alfa Romeo
Szafnauer reagált a kritikákra: Tudom, mi kell a sikerhez
Horner: Fontos lenne változtatni Monaco vonalvezetésén

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!