Költségplafon-ügy

Perez már az első körben az élre törne

Már a vasárnapi Belga Nagydíj első körében Carlos Sainz megelőzésére hajt majd a 2. helyről startoló Sergio Perez. A mexikói számára nem ment könnyen a szombati időmérő, de jó versenyre számít.

Perez eredetileg a 3. legjobb idővel zárta a kvalifikációt, és közel 8 tizeddel bizonyult lassabbnak saját csapattársánál, Max Verstappennél, ám mivel a hollandot motorcsere miatt hátrébb sorolják a rajtrácson, a rutinos mexikói Carlos Sainz mellől, a 2. helyről indulhat a futamon. Perez bizakodó, szerinte ugyanis a pole nem sok előnnyel jár a spái pályán, és egy jó rajt után akár már az első körben az élre kerülhet, ha a pálya első szektorában tartani tudja a lépést Sainzcal.

„A 2. rajthely nem a legrosszabb itt!” – mondta bizakodóan Perez. „Szerintem, ha sikerül jól rajta maradni Carloson, másképp alakulhat, és átkerülhetek a másik oldalra, az első helyre.”

Hirdetés
 

„Jó, de nem fantasztikus időmérő volt. A Q3-ban futott első köröm nem volt valami jó, és aztán az időmérőn voltak egyéb gondjaink is, egy kicsit megsérült a padlólemezem. De jó eredmény ez a 2. hely. Szépen felfejlődtünk péntek óta, ha azt nézzük, mennyi pályaidőt veszítettünk a második edzésen. És szerintem van még lehetőségünk arra, hogy javuljunk a futamon.”

„Várom már a versenyt. Szerintem nagyszerű futam vár ránk. Nagyon fontos lesz a jó rajt, és megpróbáljuk majd a saját versenyünket futni az elejétől kezdve. Szerintem ez lehet a kulcs vasárnap. A győzelemért harcolhatunk majd az első sorból, de jó rajtra és tiszta első körre lesz szükségünk.”

„A pole nem sok előnnyel jár itt, ha közel tudok maradni Carloshoz az Eau Rouge-ban, akkor az élre kerülhetek, szóval ezzel próbálkozom majd.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Perez már az első körben az élre törne
Vettel második hazai versenyeként éli meg a Japán Nagydíjat
Alonso egy „furcsa” napon végzett az első helyen Japánban
Schumacher a vízpermetet okolja az ütközésért

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!