Friss hírek

Perez: Még pár kör, és Hamiltont is elkaptam volna!

Remek taktikával a 3. helyen ért célba a múlt vasárnapi Francia Nagydíjon a Red Bull rutinos versenyzője, Sergio Perez.

A mexikói pilóta a 4. helyről vágott neki a versenynek Le Castellet-ben, és már az első pár körben lemaradt a versenyben vezető hármastól, végül képes volt megelőzni Valtteri Bottast, így a bakui győzelem után újra felállhatott a dobogóra.

Perez a versenyt követően elégedetten nyilatkozott. Azt mondta, ha pár körrel tovább tart a verseny, Lewis Hamiltont is levadászta volna.

„Jó versenyünk volt. A körülmények nagyon eltértek attól, mint amilyenekre számítottunk – főleg a verseny elején volt nagyon kevés tapadás” – mondta a mexikói.

„Nyilvánvalóan az, hogy kevesebb leszorítóerővel köröztünk a Mercedeshez képest, elég nehéz volt az első etapunk. Ha nem lett volna a verseny első öt köre, és az első etapom utolsó öt köre, sokkal jobb versenyem lehetett volna.”

„Jól taktikáztunk. Nagyon-nagyon sokáig elmentünk az első etapban, ami igazán kifizetődő volt. És azt gondolom, néhány kör hiányzott csak, hogy elkapjam Lewist is. De összességében jó eredményt ért el a csapat, és ez is azt mutatja, milyen fejlődést értünk el. Tovább kell dolgoznunk ezen a következetességen, és mihamarabb meg kell tennünk a következő lépést.”

Perez Bottasszal szembeni előzését egyébként vizsgálták a versenybírók, mert felmerült a gyanú, hogy a manőver közben elhagyta a pályát – végül aztán nem büntették meg, mert a stewardok úgy ítélték meg, hogy a mexikói versenyző már végrehajtotta az előzést, amikor kiszélesítette a pályát.

„Elég nehéz előzés volt, mivel épp utolértük a lekörözötteket. Nehéz volt a DRS-sel úgy, hogy előttünk volt a forgalom, aztán a 10-es kanyarban kívülre mentem, próbáltam annyi helyet hagyni neki, amennyit csak tudtam. Már elöl voltam, de próbáltam annyi helyet hagyni neki, amennyit csak lehet. Emiatt kicsit lementem a pályáról, de visszatérve nem kerültem előnybe, mivel az előzés már megvolt. Leginkább azért csináltam, hogy helyet hagyjak neki, és elkerüljek egy esetleges ütközést azon a ponton.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Perez: Még pár kör, és Hamiltont is elkaptam volna!
Russell újra Mercedesben: Gumiteszt a Hungaroringen!
Mi történt volna, ha Hamilton sem áll fel a rajtrácsra az újraindításnál?
Alonso: Tanítottam pár új ívet Hamiltonnak!
Vettel: Nagyszerű volt újra az élen harcolni!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!