Perez nyert Bakuban Verstappen előtt, Leclerc dobogón - F1VILÁG.HU

Perez nyert Bakuban Verstappen előtt, Leclerc dobogón

A Red Bull versenyzője, Sergio Perez nyerte a 2023-as Forma-1-es idény negyedik versenyén, az Azeri Nagydíjat. A mexikói pilóta mögött a világbajnoki címvédő Max Verstappen futott be, míg a 3. pozícióban Charles Leclerc zárt a Ferrarival.

A pole pozícióból idén először Charles Leclerc vághatott neki a bakui versenynek, a monacói versenyző F1-es pályafutása 19. rajtelsőségét szerezte a pénteken megtartott időmérőn. Mellőle a világbajnoki címvédő, Max Verstappen indulhatott, míg a második rajtsorban a szombati sprintfutam győztese, Sergio Perez, valamint a másik Ferrarival versenyző Carlos Sainz várhatta a piros lámpák kialvását. Őket a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, valamint Fernando Alonso követte az 5. és 6. helyeken.

A RAJT

A rajtot remekül kapta el Leclerc, a Ferrari versenyzője megőrizte a vezetést, a mezőny elején pedig nem változott a sorrend, Verstappent Perez, Sainz, Hamilton és Alonso követte. Verstappen folyamatosan tapadt Leclerc-re, a 3. körben pedig a DRS-t kihasználva viszonylag könnyen el is ment a monacói mellett a célegyenes végén. Pár körrel később aztán megérkezett a másik Red Bull is, és ugyanott, ahol csapattársa, elment Leclerc mellett.

 

A bokszkiállások során Lewis Hamilton kezdte meg az élmezőnyben: a brit a 9. körben állt ki kemény keverékű gumikért, közvetlenül azelőtt, hogy a két Aston Martin támadást indított volna ellene. A 10. kör végén az élen autózó Verstappen is a bokszba hajtott, így Perez került az élre. Pillanatokkal később aztán a versenyirányítás pályára küldte a biztonsági autót Nyck de Vries kicsúszása miatt. Ezt kihasználva Perez, Leclerc, Sainz, Alonso, Stroll és Russell is a bokszba hajtott. Perez és Leclerc így Verstappen elé került.

A biztonsági autó a 13. kör végén hagyta el a pályát, Perez megőrizte a vezetést, Leclerc viszont nem tudta maga mögött tartani Verstappent, aki feljött a 2. helyre. Alonso közben honfitársa, Sainz ellen indított támadást, és meg is előzte a ferrarist, így ő a 4. helyen folytatta. Russellt előbb Stroll, majd később csapattársa, Hamilton is megelőzte, így a brit pár kör alatt két pozíciót is veszített.

A 19. körben hibázott Stroll, ezt pedig kihasználta Hamilton, aki a célegyenes végén megelőzte a kanadai versenyzőt. A Mercedes világbajnok versenyzője ezzel feljött a 6. helyre.

Perez előnye az élen megszilárdult másfél másodperc körül, miközben Leclerc a 3. helyen már 12 másodperces lemaradásban volt a 25. körben. Verstappen hiába nyomta kőkeményen, és került többször is nagyon közel a falhoz, egész egyszerűen képtelen volt közel kerülni csapattársához. A verseny egy pontján Fernando Alonso is megközelítette Leclerc-t, a monacói Ferrarijában azonban volt még tartalék, így a hajrában növelni tudta előnyét. A verseny utolsó szakaszában Lewis Hamilton kezdte el üldözni az 5. helyen autózó Carlos Sainzot, ám egyszer sem tudott olyan közel kerülni a spanyolhoz, hogy előzéssel próbálkozzon.

PEREZ SIMÁN NYERT BAKUBAN

A meglehetősen eseménytelen bakui versenyt Perez végül simán, bő 2 másodperces előnnyel nyerte meg Verstappen előtt, míg a dobogó legalsó fokára a ferraris Leclerc állhatott fel, Fernando Alonsónak pedig ezúttal be kellett érnie a 4. hellyel.

Perez győzelmének köszönhetően 6 pontra csökkentette hátrányát az összetettben Verstappennel szemben, míg dobogós helyezésének köszönhetően Leclerc két helyet előrelépve a 6. pozícióba jött fel.

A verseny leggyorsabb körét George Russell futotta meg: a Mercedes versenyzőjét a hajrában kihívták a bokszba lágy gumikért, így bezsebelhette a bónuszpontot Bakuban.

A Forma-1-es világbajnoki sorozat egy hét múlva a Miami Nagydíjjal folytatódik.

Az Azeri Nagydíj végeredménye:

Poz.#VersenyzőCsapatKörökKül.
111Sergio PerezRED BULL RACING HONDA RBPT511:32:42.436
21Max VerstappenRED BULL RACING HONDA RBPT51+2.137s
316Charles LeclercFERRARI51+21.217s
414Fernando AlonsoASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES51+22.024s
555Carlos SainzFERRARI51+45.491s
644Lewis HamiltonMERCEDES51+46.145s
718Lance StrollASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES51+51.617s
863George RussellMERCEDES51+74.240s
94Lando NorrisMCLAREN MERCEDES51+80.376s
1022Yuki TsunodaALPHATAURI HONDA RBPT51+83.862s
1181Oscar PiastriMCLAREN MERCEDES51+86.501s
1223Alexander AlbonWILLIAMS MERCEDES51+88.623s
1320Kevin MagnussenHAAS FERRARI51+89.729s
1410Pierre GaslyALPINE RENAULT51+91.332s
1531Esteban OconALPINE RENAULT51+97.794s
162Logan SargeantWILLIAMS MERCEDES51+100.943s
1727Nico HulkenbergHAAS FERRARI50+1 lap
1877Valtteri BottasALFA ROMEO FERRARI50+1 lap
NC24Zhou GuanyuALFA ROMEO FERRARI36DNF
NC21Nyck De VriesALPHATAURI HONDA RBPT9DNF

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Perez nyert Bakuban Verstappen előtt, Leclerc dobogón
Verstappent leste az esős Monacóban Piastri
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!