Perez óvatosságra intette a Red Bullt - F1VILÁG.HU

Perez óvatosságra intette a Red Bullt

HIRDETÉS
Óvatosságra intette csapatát, a Red Bullt Sergio Perez, aki ugyanakkor azt gondolja, van potenciál az osztrák istálló autójában Abu Dhabiban.

Pereznek nem volt sima napja a szezonzáró péntekjén, hiszen az első gyakorláson csapattárshoz, Max Verstappenhez hasonlóan nem ült autóba, a második tréningen pedig nem tudott annyit körözni a piros zászlók miatt, mint szeretett volna. A rutinos pilóta éppen ezért azt mondja, nagyon óvatosnak kell lenniük azzal kapcsolatban, hogy milyen beállításokkal is folytatják a hétvégét.

„A második edzés előtt el kellett végeznünk néhány változtatást az autón, és küszködtem egy kicsit az elejével kezdetben” — mondta a mexikói. „A piros zászlók miatt alig köröztünk, főleg a közepes keverékkel, és aztán a lágy gumis körömben forgalomba kerültem olyanok mögött, akik hosszú etapokat teljesítettek a gyakorlás végén.”

„Szóval nem volt sima nap, nyilván az első edzésen nem is ültem autóba, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy milyen utat választunk a beállítások terén. Azt gondolom ugyanakkor, hogy van potenciál az autóban, csak módosítanunk kell rajta itt-ott, és akkor jó helyzetben lehetünk szombaton.”

Perez végül 17 kört tett meg pénteken, és az 5. legjobb köridővel zárt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!