Perez szerint a Red Bull küszködhet Monacóban - F1VILÁG.HU

Perez szerint a Red Bull küszködhet Monacóban

Nehéz hétvégére számít Monte-Carlóban Sergio Perez, a mexikói pilóta szerint ugyanis az utcai pályán a Red Bull küszködhet egy kicsit.

Az energiaital-gyárosok az évek során nem feltétlenül remekeltek Monacóban, igaz, Pereznek tavaly sikerült győznie a hercegségben. A Red Bull a szezon eddigi öt versenyén domináns teljesítményt nyújtott, a rutinos pilóta mégis azt gondolja, Monte-Carlo utcáin nehéz lesz hasonló teljesítményt nyújtaniuk.

A mexikói arra számít, főleg Fernando Alonso, valamint a Ferrari pilótái lesznek a legfőbb ellenfeleik.

 

„Jól tudjuk, hogy nem ez a legerősebb pályánk. Tudjuk, hogy küszködni fogunk egy kicsit azzal, hogy megmutassuk erősségeinket” – mondta a mexikói versenyző újságíróknak nyilatkozva csütörtökön. „Szombaton egy jó bemelegítő körre lesz szükség a gumik miatt. Határozottan ez itt a kulcs. Mondjuk úgy, hogy nem ez a legerősebb pályánk, de majd meglátjuk. Mégiscsak Monaco, bármi megtörténhet.”

„Arra számítok, hogy Fernando és a Ferrarik elég erősek lesznek itt, ahogy Bakuban is, és a Mercedes is harcban lehet.”

Perez beszélt arról is, nagyon fontos, hogy ezen a hétvégén csapattársa, Max Verstappen előtt tudjon végezni.

„Igen, kétségkívül fontos. Nem akarom, hogy elkezdjen pontelőnyt kiépíteni. Szóval minden hétvége egy új lehetőség arra, hogy csökkentsem a lemaradást.”

A Forma-1-es Monacói Nagydíj programja délután fél 2-kor kezdődik az első szabadedzéssel.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!