Perez Verstappen beállításaival próbál formába lendülni - F1VILÁG.HU

Perez Verstappen beállításaival próbál formába lendülni

Max Verstappen alapbeállításaival próbál formába lendülni a Red Bull Forma-1-es csapatának rutinos pilótája, Sergio Perez – erről maga a mexikói versenyző nyilatkozott Barcelonában.

Perez Alexander Albon helyét vette át az osztrák istállónál, és bár a szezon első három versenyhétvégéjén jelentős előrelépéseket tett, nem tudott olyan jó eredményeket elérni, mint Verstappen.

A mexikói dolgát nagyban megnehezíti, hogy idén csak másfél napig tesztelhetett márciusban, ráadásul a tavaly még 90 perces szabadedzések is egyórásra rövidültek.

Perezék ezért úgy döntöttek, Verstappen beállításaiból indulnak ki, és így próbálják rászabni a Red Bull autóját.

„Alkalmazkodnom kell az autóhoz. Annyira kevés időt tölthetünk a pályán ezekkel az autókkal idén a tesztekre vonatkozó szabályok, illetve a rövidebb edzések miatt, hogy minden nagyon gyorsan történik” – mondta a mexikói.

„Nagyon nehéz olyan munkát végezni az edzéseken, mint amilyeneket szoktunk, amikor több időnk volt. Most tényleg pár etapot futunk, és vége is a napnak.”

„Ugyanakkor viszont nagyon erős referenciám van Max személyében. Ő nyilván 110 százalékot hoz ki az autóból az első edzéstől kezdve egészen vasárnapig.”

„Szóval azt gondolom, először is el kell jutnom nekem is erre a szintre. Semmi értelme más irányt követni, mert csak el fogok veszni. Szóval nagyon hasonló alapokkal dolgozom, mint a csapattársam.”

Perez hozzátette, a múlt hétvégi Portugál Nagydíjon rengeteget tanult a Red Bull RB16B jelű modelljéről.

„Bár az eredmény nem volt valami fantasztikus Portugáliában, a versenytempóban sikerült előrelépni. De főleg az autó megértésében. Ki lehet ilyenkor elemezni a versenyt, össze lehet hasonlítani sok mindent az élmezőnnyel, és tanulni lehet abból, amit az autó csinálni, és hogyan tudnék javítani a versenytempón.”

„Ez pedig olyasvalami, amiben határozottan remek előrelépést tettünk a megfelelő irányba.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!