Perez: Verstappen csapattársaként nem könnyű túlélni - F1VILÁG.HU

Perez: Verstappen csapattársaként nem könnyű túlélni

HIRDETÉS
Sergio Perez pontosan tudja, mennyire nehéz egy szezonon keresztül jobbnak lenni Max Verstappennél, ennek ellenére idén le akarja őt győzni a világbajnoki küzdelemben.

Karrierje egyik legjobb szezonkezdetét produkálja a Forma-1-ben Sergio Perez, aki négy futamot követően mindössze hat pontra marad el a világbajnoki éllovastól és címvédőtől, Max Verstappentől. A mexikói pilóta nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint letaszítani a trónról a kétszeres világbajnok csapattársát.

„Mentálisan nagyon erős vagyok” – szögezte le. „Mindig is ez volt a legnagyobb erősségem. Nem könnyű Max csapattársának lenni, hiszen mindig nyer, mindig jól teljesít. Korábban már láthattuk, hogy a csapattársai nem mindig élik túl mellette. Én hittem magamban, de nagyon mélyre kellett ásnom annak érdekében, hogy megértsem az autó működését és a megfelelő eszközökkel vegyem fel a harcot ellene.”

Perez régóta nagy „gumimágus” hírében áll a Forma-1-ben, ennek ellenére a tavalyi szezon során többször azt érezte, hogy a Red Bull autójával nem sikerül megfelelő módon bánnia az abroncsaival. A téli szünet során nagy figyelmet fordított arra, hogy ezen a területen is fejlődjön.

„Azt hiszem, a tavalyi gyengeségeim közé tartozott a gumikezelés. Nagyon csalódott voltam, ezért a téli szünet során nekiültünk a mérnökeimmel, hogy körbejárjuk a témát. Sok mindent sikerült megértenünk, így az idei szezonra sikerült sokat fejlődni ezen a téren. Most már sokkal jobbnak érzem magam. Az autó megértésével sokkal inkább a Red Bull pilótájaként érzem magam.”

Perez emellett úgy érzi, a csapat teljes mértékben mellette áll a világbajnoki címmel kapcsolatos törekvéseiben.

„Hiszem, hogy pontosan annyi támogatást kapok, mint Max. Ez a szezon elejétől így van, ezért nagyon hálás vagyok a Red Bullnak.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!