Petrov: Nem veszíthetjük el Kubicát - F1VILÁG.HU

Petrov: Nem veszíthetjük el Kubicát

HIRDETÉS

Még a héten további műtétek várnak a hétvégén súlyos balesetet szenvedett Robert Kubicára – a lengyel versenyző állapota az orvosok elmondása szerint gyorsan javul, ám továbbra is az intenzív osztályok kezelik.


Még a héten további műtétek várnak a hétvégén súlyos balesetet szenvedett Robert Kubicára – a lengyel versenyző állapota az orvosok elmondása szerint gyorsan javul, ám továbbra is az intenzív osztályok kezelik.

A Lotus Renault GP nem sokkal ezelőtt adott ki újabb közleményt Kubica állapotával kapcsolatban, melyben leírják, hogy a 26 éves versenyzőt csütörtökön ismét megoperálják majd – ezúttal vállán, valamint szintén törött jobb lábán végeznek el stabilizáló műtétet.

Amennyiben a beavatkozás problémamentesen zajlik, három vagy négy nappal később törött könyökét is elláthatják.

A csapat megerősítette, hogy Kubica állapota sokat javult az elmúlt nap során, és hogy a vasárnap 7 órán át műtött jobb keze is szépen gyógyul. A Renault versenyzője a tegnapi nap során már beszélgetett orvosaival, valamint rokonai is meglátogathatták.

„Jól reagált az állapotával kapcsolatos hírekre és készen áll küzdeni a visszatéréséért” – áll az istálló által kiadott sajtónyilatkozatban.

„Robert két vagy három hétig a Santa Corona Kórházban marad, csak eztán születik majd döntés arról, hogy hol folytassa rehabilitációját.”

Kubicát hétfőn a csapatfőnök, Eric Boullier, valamint márkatársa, Vitaly Petrov is meglátogatta.

„Közel állok hozzá, mint kollégája, de mint barátja is” – mondta Petrov a SavonaNews.it című internetes lapnak.

„Nem beszéltünk a balesetről, csak az egészségi állapotáról. Nagyon remélem, hogy hamarosan ismét csapattársamként láthatom őt a versenypályán. Robert egy nagyszerű autóversenyző, nem veszíthetjük el.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!