Piastri egy „zűrös” hétvégén szerzett harmadik rajthelyet - F1VILÁG.HU

Piastri egy „zűrös” hétvégén szerzett harmadik rajthelyet

HIRDETÉS
A McLaren Forma-1-es pilótája az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzésén látszólag a semmiből húzott elő olyan tempót, amivel 0,3 másodperccel végzett az éllovas Max Verstappen mögött.

Újonc Forma-1-es szezonja harmadik top hármas eredményét érte el Oscar Piastri az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzésén, ahol a rajtelsőséget megszerző Max Verstappen mögött 337 ezredmásodperces hátránnyal a harmadik helyre kvalifikált. Elmondása szerint kissé zűrzavaros hétvégén sikerült kiemelkedő eredményt elérnie.

„Nehéz menet volt, ezen a hétvégén hihetetlenül kiélezettek az erőviszonyok. Számomra zűrös volt az időmérő – a tempónk rendben van, de több hibát is vétettem. Az utolsó körömbe is belehibáztam, így óriási utolsó kanyarra lett volna szükségem, hogy megszerezzem az első helyet. Az eredménnyel elégedett vagyok. Az autó ezen a hétvégén ismét nagyon gyors, ami Vegas után jelentős fordulat. Örülök, hogy ismét az első háromban végeztem.”

A szabadedzések köridői alapján nem tűnt úgy, hogy Piastri lesz az időmérő edzés egyik legeredményesebbje, de a pilóta már akkor érezte, hogy jó eséllyel vágnak neki az idei utolsó megmérettetéseknek.

„A tempónk már az elejétől kezdve meg volt, csak vétettünk pár nagy hibát. Szerintem úgy kezdtem el az időmérőt, hogy addig egyetlen tiszta köröm nem volt. A saját életemet tettem nehezebbé. A Q1 is zűrösen alakult, de aztán a Q2-ra végre összeállt, és a Q3 is jó lett.”

Hogy a futamon milyen versenytempóra számíthatunk a McLarentől, arra Piastri a „fogalmam sincs” válasszal reagált. Szerinte a többször megszakított második szabadedzés miatt egyik csapat sem tudja pontosan, mire számítson Abu Dhabiban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!