Piastri: Ki kell derítenünk, miért küszködtem egész hétvégén! - F1VILÁG.HU

Piastri: Ki kell derítenünk, miért küszködtem egész hétvégén!

HIRDETÉS
Csapattársához, Lando Norrishoz képest egész hétvégén küszködött Barcelonában a McLaren ifjú titánja, Oscar Piastri. Az ausztrál versenyző csak hetedikként ért célba, miközben Norris a győzelemért csatázhatott.
Oscar Piastri, McLaren MCL38

Piastri már a Spanyol Nagydíj korai szakaszában is panaszkodott arra, hogy nem igazán tud jó teljesítményt nyújtani a McLaren autójával, a fiatal pilóta pedig nem is tudott jó rajtpozíciót szerezni a szombati időmérő edzésen. A versenyen keményen küzdött, ám végül csak a 7. helyen intette le a kockás zászló.

A leintés után a McLaren versenyzője arról beszélt, a dolgok mélyére kell ásniuk, hogy tisztán lássanak a problémákkal kapcsolatban.

„Nyilvánvalóan nehezen alakult egy kicsit ez a hétvége, azt gondolom, a 7. hely elég reálisnak tűnt a verseny előtt” — mondta az ausztrál tehetség. „A végén elég közel tudtam kerülni Carloshoz, de egyszerűen nem igazán volt meg a tempó ezen a hétvégén.”

„Meg kell értenünk, miért alakult így, hiszen nyilvánvaló, hogyha az ember ennyire hátul végez az időmérőn, az megnehezíti az életét. Meg kell értenünk, miért alakult ilyen nehezen.”

Arra a kérdésre, hogy van-e sejtésük arra vonatkozóan, hogy miért teljesített ennyire gyengén Barcelonában, Piastri hosszas tanakodás után így felelt: „Igen is, meg nem is. Néhány dolognak nem igazán van értelme, de még nem ástuk bele magunkat annyira a részletekbe. Vannak utalások itt-ott, de a küszködés magnitudója nagyobb, mint aminek értelme van jelenleg. Meg kell értenünk, miért volt ez a helyzet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!