Piastri még több sikerélményre számít 2024-ben - F1VILÁG.HU

Piastri még több sikerélményre számít 2024-ben

HIRDETÉS
Sokat jelent majd Oscar Piastri számára a tapasztalat a 2024-es Forma-1-es szezonban. A McLaren ifjú ausztrálja abban bízik, sikerül kiküszöbölnie azokat a hibákat, amiket az elmúlt idény során elkövetett, így sokkal jobb formában teljesíthetnek majd.

A McLaren számára döcögősen indult a 2023-as bajnokság, hiszen a csapat autója nem volt túl versenyképes. Piastri ráadásul első szezonját teljesítette a Forma-1-ben, így bőven volt mit megtanulnia az évad első felében. A wokingi gárda aztán a fejlesztéseknek hála egyre erősebb lett, a szezon második felében pedig már remek eredményeket ért el a csapat: Lando Norris hét, Oscar Piastri pedig két alkalommal állhatott dobogóra. Utóbbi versenyző azt reméli, a McLaren 2024-re meg tudja tartani a lendületét, és sokkal jobb formában versenyezhet majd.

„Azt gondolom, csapatként sokkal több sikert sikerült megízlelnünk a szezon második felében” — mondta az ausztrál tehetség. „Szerintem abszolút arra számítunk, hogy jövőre még többért harcolhatunk majd, vagy legalábbis minden hétvégénk olyan lesz, mint idén a jó hétvégéink. De biztos vagyok benne, hogy a Mercedesnek és a Ferrarinak is ugyanez az elképzelése.”

„Szóval a tőlünk telhető legjobbat próbáljuk majd nyújtani, és egy kicsit jobban próbálunk kezdeni, mint idén.”

Piastri hozzátette, az elmúlt év a tanulásról szólt számára, így biztos benne, 2024-ben a megszerzett tudás birtokában már képes lesz kevesebb hibával versenyezni.

„Ami engem illet, úgy érzem, sokkal több tapasztalat van már a tarsolyomban. És remélhetőleg fel tudom ezt használni, bármilyen helyzetben is találjuk magunkat.”

„Határozottan sokkal többet tudok már annál, mint az idei évet megelőzően. Abu Dhabiban a tempó kezdettől fogva nagyon jó volt, csak sok hibát követtem el. Inkább legyen így, minthogy úgy vágjak neki az időmérőnek, hogy néhány tizedes lemaradásban vagyok, és vakarom a fejem, hogyan is legyen. Az év második felében a legtöbbször a hibák miatt voltam lemaradásban, nem pedig azért, mert hiányzott a tempó. Szóval szerintem a versenyek tekintetében van még némi tennivaló. Úgy érzem, szépen lassan odaérek. De örülök annak, ahogy a pályán teljesítek.”

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint mit kellene még tanulnia, Piastri hozzátette: „Ezekkel a gumikkal nem egyszerű. Ezzel az autóval nem könnyű boldogulni bizonyos körülmények között. Minden egyes nagydíjon egy kicsit új tapasztalást ad. Jövőre viszont már jobban fogom tudni, mire számítsak, hiszen minden pályán versenyeztem ezzel az autóval. Úgy érzem, minden versenyről úgy távoztam, hogy sokkal többet tudtam, mint amikor megérkeztem. Szóval remélhetőleg ezáltal egy kicsit erősebb lehetek jövőre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!