Piastri nem haragszik Verstappenre az ütközés miatt - F1VILÁG.HU

Piastri nem haragszik Verstappenre az ütközés miatt

HIRDETÉS
Oscar Piastri szerint lényegtelen, hogy az Abu Dhabi Nagydíj első kanyarjában összeütköztek Max Verstappennel, a kollégája egyébként is elnézést kért tőle az esetért.
Oscar Piastri, McLaren MCL38
HIRDETÉS

A második pozícióból rajtolva a pontszerzése is veszélybe került, végül azonban a tizedik helyen célba érve egy világbajnoki egységgel gazdagodott az év utolsó F1-es viadalán Oscar Piastri, akinek meglehetősen változatos versenye volt Abu Dhabiban. A második pozícióból rajtolva vágott neki a futamnak, ám az egyes kanyarban Max Verstappen megtámadta és egy koccanásból fakadóan megforgatta őt. Piastri a sor végéről kezdett felzárkózásba, de ugyanebben a körben egy elfékezéssel még Franco Colapintónak is nekikoccant, amiért 10 másodperces időbüntetést kapott.

Piastri a rajtot követő ütközésből nem csinált nagy problémát, elmondása szerint ugyanis az emiatt szintén büntetést kapó Verstappen elnézést kért tőle, a McLaren pedig egyébként is megnyerte a konstruktőri világbajnoki címet, szóval nem veszítettek vele semmit.

„A kanyarba bemenet belenéztem a tükörbe, és azt éreztem, hogy relatíve biztonságban vagyok” – magyarázta a szituációt. „A kanyarcsúcsponthoz érve nyilvánvalóvá vált, hogy egyáltalán nem ez a helyzet. Max odajött hozzám bocsánatot kérni, a büntetés pedig magáért beszél, szóval nincs értelme rágódni rajta. A versenyem végére azzal tettem pontot, hogy nekikoccantam Francónak, szóval úgy érzem, eljött az ideje a szünetnek. Kemény nap volt, de összességében boldogan fogok visszaemlékezni rá.”

Piastri egyébként rendkívül büszke arra, hogy a McLaren 26 év után ismét konstruktőri világbajnok lett.

A fenomenális az a jelző, amit erre a szezonra használni fogok. Számomra ma nehezen alakult a verseny, de nem hiszem, hogy ez most számítana. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy sikerült elérni az elsődleges kitűzött célt. Szerintem lenyűgöző, hogy 24 hónap alatt mennyit javultunk. Ez mindenkit óriási büszkeséggel tölt el” – célzott arra, hogy a McLaren számára 2023 elején a pontszerzés is nehézséget jelentett.

A McLaren 14 egységgel zárta az évet a Ferrari előtt.

Kattints és kövess minket az Instagramon is!

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!