Pirelli: A Mercedes nem profitált a titkos tesztből - F1VILÁG.HU

Pirelli: A Mercedes nem profitált a titkos tesztből

HIRDETÉS

A Pirelli hangsúlyozta, a Mercedes semmiféle előnyt nem szerzett azzal, hogy részt vett egy „titkos” teszten a Spanyol Nagydíjat követően, ugyanis javarészt már a jövő évi abroncsokon dolgoztak.


A Pirelli hangsúlyozta, a Mercedes semmiféle előnyt nem szerzett azzal, hogy részt vett egy „titkos” teszten a Spanyol Nagydíjat követően, ugyanis javarészt már a jövő évi abroncsokon dolgoztak.

A Mercedes riválisai nemtetszésüket fejezték ki azután, hogy kiderült, a brackley-i bázisú alakulat egy három napos tesztet teljesített a Spanyol Nagydíjat követően, ahol Lewis Hamilton és Nico Rosberg összesen nem kevesebb, mint 1000km-t tett meg.

Bár a szezonközi tesztek nem engedélyezettek, a Pirelli szerződésében van egy kitétel, miszerint lehetősége van megkérni egy gárdát, hogy segítse tesztelni termékeit, ha annak szükségét látja.

A Pirelli motorsport igazgatója, Paul Hembery elmondta, hogy semmi szokatlan nem volt a tesztben, és a Mercedes semmiféle előnybe nem került emiatt, ugyanis fogalma sem volt arról, hogy éppen milyen abroncsokat használ.

Arra a kérdésre, hogy bármiféle előnye származhat-e a Mercedesnek a titkos tesztből, Hembery így felelt: „Abszolút nem, hiszen semmi köze nem volt azoknak az abroncsoknak azokhoz, amiket itt használunk.”

A szakember azt is elmondta, hogy senki számára nem lehet különleges az, hogy egy csapatot megkértek arra, hogy tesztelje abroncsait, sőt azt is jelezte, hogy korábban más alakulatok is segítettek nekik szezon közben tesztelni termékeiket.

„Teljesen szokványos, hogy 1000km a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy gumitesztet hajtsunk végre a szezon közben egy csapattal” – magyarázta. „Nem ez volt az első ilyen alkalom, korábban is kértünk már meg csapatot arra, hogy dolgozzon velünk.”

Hembery hozzátette, hogy a munka nagyja már a 2014-es specifikációra irányult, csak kis időt foglalkoztak azzal a kisebb módosítással, amit a következő futamnak helyet adó Kanadai Nagydíjon terveznek bevezetni.

„A munka jelentős része a jövő évre irányult, ráadásul a Mercedesnek fogalma sem volt arról, hogy éppen milyen gumit tesztel, így haszna sem lehetett abból, hogy részt vett a teszten” – tette hozzá.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!