Prost: Hatalmasat hibázott a McLaren! - F1VILÁG.HU

Prost: Hatalmasat hibázott a McLaren!

HIRDETÉS

A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Alain Prost szerint a McLaren Mercedes csapatvezetője, Ron Dennis hatalmas hibát követett el azzal, hogy az év elején nem jelölte ki Fernando Alonsót első számú versenyzőnek.

A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Alain Prost szerint a McLaren Mercedes csapatvezetője, Ron Dennis hatalmas hibát követett el azzal, hogy az év elején nem jelölte ki Fernando Alonsót első számú versenyzőnek.

A McLaren egykori pilótája, aki a múltban óriási csatákat vívott márkatársával, a néhai Ayrton Sennával, úgy gondolja, a wokingi alakulat csakis annak köszönheti az idei botrányokat, hogy Dennis mindenáron a csapaton belüli egyenlőséget erőltette.

“Úgy gondolom, hogy Ron Dennis akaratán kívül került ilyen helyzetbe, ami miatt elvesztette az irányítást” – mondta Prost az Autosprint magazinnak adott nyilatkozatában.

“Az ő problémája mindig is az volt, hogy egyik versenyzője felé jobban húzott. Ez volt a helyzet Senna, Hakkinen, és most Hamilton esetében. A dolgok már csak így mennek, és itt nem csak feltétlenül a technikai előnyökről van szó. A számára kedvesebb versenyzővel sokkal emberségesebben bánik, kedvesebben beszél, és együtt tud érezni vele” – magyarázta a Professzor.

“Véleményem szerint ez bosszantotta fel Alonsót, aki nem hagyta annyiban a dolgot. Ron Dennis hatalmas hibát követett el azzal, hogy a szezon elején nem tisztázta a csapaton belüli hierarchiát. Alonsót kellett volna az első számú versenyzőként megneveznie, míg Hamiltonnal közölnie kellett volna, hogy ő a második számú pilóta az idei évben.”

Prost szerint, ha Alonsót az év elejétől első számú versenyzőként kezelte volna a csapat, már rég bezsebelte volna a bajnoki címet, miközben újonc csapattársa, Lewis Hamilton a másodhegedűs szerepében megfelelően felkészülhetett volna a 2008-as idényre.

“Nyilvánvaló, hogy Alonso már megnyerhette volna a bajnokságot, és Hamilton megfelelően, különösebb nyomás nélkül felkészülhetett volna a 2008-as idényre, és jóval érettebben szállhatott volna harcba a bajnoki címért. És ezzel az idei évben felmerült problémákat megelőzhette volna a csapat. Ezzel ellentétben, most minden sokkal bonyolultabb.”

“Véleményem szerint manapság csak úgy érvényesülhet valaki a Forma-1-ben, ha jó előre tisztázza a csapaton belüli hierarchiát. Ez szomorú a versengés, a sport, és a show szempontjából, de ilyen irányba haladnak a dolgok” – magyarázta Prost.

“Alonso talán túlreagálta a kritikát, és nem a helyzetnek megfelelően viselkedett, de minden Dennis miatt van, aki minden erejével azon volt, hogy egyenlő technikai feltételeket teremtsen a csapaton belül. Ez viszont nem könnyű feladat, és itt nem csak az autó felkészítését kell érteni. Más dolgok is vannak: emberi, és lélektani hatások, amik egyszerűen nem lehetnek azonosak két versenyző esetében. Alonso problémái pedig innen kezdődnek.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!