Prost kifakadt amiatt, ahogy napvilágot látott távozásának híre - F1VILÁG.HU

Prost kifakadt amiatt, ahogy napvilágot látott távozásának híre

HIRDETÉS
A közösségi médiában adott hangot nemtetszésének menesztésével kapcsolatban a Forma-1 legendája, Alain Prost.
Alain Prost, Fernando Alonso

Ahogyan arról hétfőn az F1Világ is beszámolt, a franciák négyszeres világbajnoka idén már nem lesz tanácsadója és nem ügyvezető igazgatója az Alpine F1-es csapatának.

A francia csapatnál jelenleg átszervezések zajlanak, ennek részeként távozik Prost, valamint a Forma-1-es istálló vezérigazgatója, Marcin Budkowski.

Míg Budkowski távozását hivatalosan is bejelentette a csapat, addig a Prosttal való szakítást nem kommunikálta az Alpine, az arról szóló hírek hétfőn láttak napvilágot.

A korábbi F1-es versenyző a közösségi oldalaira írt üzenetben fejezte ki nemtetszését azzal kapcsolatban, ahogy megjelentek a távozásáról szóló hírek.

„Nagyon csalódott vagyok amiatt, ahogy ezt a hírt bejelentették hétfőn” – írta Prost. „Abban állapodtunk meg, hogy közösen jelentjük be az Alpine csapatával. Nincs semmi tisztelet…”

A francia ex-versenyző hozzátette: „Visszautasítottam az ajánlatot, amit tettek nekem Abu Dhabiban a 2022-es idényre vonatkozóan egy személyes kapcsolat miatt, és igazam volt!”

„Az enstone-i és a viry-i gyárban dolgozóknak: hiányozni fogtok!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!