A Hungaroringről jelentkezünk! Kövesd velünk a Magyar Nagydíj eseményeit!

  Friss hírek

Prost szerint Alonso mostanra formába lendült

A korábbi négyszeres világbajnok, Alain Prost szerint az Alpine spanyol versenyzője, Fernando Alonso mostanra formába lendült azt követően, hogy kétéves kihagyás után tért vissza a Forma-1-be.

Alonso 2018 végén intett búcsút az F1-nek, idén pedig az Alpine színeiben tért vissza. A kétszeres világbajnok kezdettől fogva azt mondta, 4-5 versenyre szüksége lesz ahhoz, hogy formába lendüljön.

A spanyol versenyző a múlt hétvégi Francia Nagydíjon a 8. helyen ért célba, két héttel korábban, Bakuban pedig 6. lett.

Alain Prost – aki az 1992-es szezont ugyancsak kihagyta, majd a következő évben visszatért a Williamsszel – azt mondja, pontosan tudja, milyen nehéz formába lendülni egy rövidebb kihagyás után.

„Mindig emlékszem, hogy amikor én abbahagytam – ami igazából csak féléves kihagyás volt ’92-ben –, milyen nehéz volt visszatérni” – mondta Prost a Motorsport.com című lapnak.

„De tesztelünk minden héten, folyamatosan teszteltünk. Szóval nyilvánvaló volt, hogy Fernando nem lesz csúcsformában az elején.”

„Új az autó, új a csapat, és két évig nem vezetett az F1-ben. Nagyjából a Francia Nagydíjat tűzte ki célul, mondván, ’oké, 4-5 versenyre lesz szükségem’. Nincs ebben semmi különös, teljesen normális dolog. Most pedig már formában van.”

Prost azonban mondja, nehéz volt alkalmazkodnia visszatérése után.

„Igen, mert az első tesztek mások voltak, fizikailag és pszichológiailag is nehéz volt. Néha az ember meglepődik, mert azt gondolja, hogy képes rá. És aztán időre van szüksége, hogy minden rendben menjen. Az automatizmus, a vízió, minden más – nehéz volt.”

„Szóval tudom, hogy milyen nehéz lehet egy olyasvalaki számára, mint Fernando, aki 2 évig nem versenyzett az F1-ben. És aztán van másfél napja tesztelni egy új autóval, és minden új rendszerrel, amit meg kell tanulni.”

„Nem tudom, hogy a kor számít-e. De Fernando nagyon erős, remek formában van. De az F1-ben vezet, a világ leggyorsabb autóival versenyez. Ha rögtön csúcsformában lett volna, az nem lett vola normális dolog, hogy őszinte legyek.”

A korábbi F1-es versenyző hozzátette, az Alpine csapata nemigen érti, Alonso miért volt ennyire erős a Francia Nagydíjon, miközben csapattársa, Esteban Ocon csak 14. lett.

„Fernando remek versenyt futott, jó eredményt ért el. Lehettünk volna egy kicsit jobbak, mert zárkózott fel, de nehéz volt előzni. Nem volt jó a bokszkiállásunk. Szóval fejlődnünk kell mindenben.”

„Estebannak több gondja volt a gumikkal. Nem ért el jó eredményt, nem volt jó futama, de úgy tűnik, több csapat autójának is hasonló gondjai voltak.”

„Nagyon-nagyon nehéz mindent megérteni és megoldani, mert néha egy apró problémával kezdődik, ami aztán eszkalálódik. Nem tudjuk. De nem erre számítottunk a gumik tekintetében. Ugyanez igaz a Ferrarira is – autófüggő és versenyzőfüggő.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!