Raikkönen 2010 végéig hosszabbított a Ferrarival - F1VILÁG.HU

Raikkönen 2010 végéig hosszabbított a Ferrarival

HIRDETÉS

A Ferrari hivatalos közleményében megerősítette, hogy egészen a 2010-es idény végéig meghosszabbította Kimi Raikkönen szerződését, mellyel pontot tett azon találgatások végére, melyek szerint a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso az olaszokhoz tartana.

A Ferrari hivatalos közleményében megerősítette, hogy egészen a 2010-es idény végéig meghosszabbította Kimi Raikkönen szerződését, mellyel pontot tett azon találgatások végére, melyek szerint a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso az olaszokhoz tartana.

“A Ferrari bejelenti, hogy meghosszabbítja szerződését Kimi Raikkönennel a 2010-es szezon végéig” – állt a közleményében.

“Ez egyben azt is jelenti, hogy a Scuderia Ferrari Marlboro versenyzői felállása változatlan marad a következő két szezonra.”

Raikkönen csapattársa, Felipe Massa már a tavalyi évben elkötelezte magát az olaszok mellett a 2010-es idény végéig.

Raikkönen számára nem alakultak túl jól az elmúlt versenyek, amit az is bizonyít, hogy az áprilisban megrendezett Spanyol Nagydíj óta nem állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, és zsinórban második kiesésével minimális esélye maradt a címvédésre öt futammal a szezon vége előtt.

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo azonban a múlt hónapban a finn pilóta védelmére kelt, és elmondta, hogy véleménye szerint Raikkönen hamarosan ismét visszatér az élre.

“A Raikkönent ért kritikák kísértetiesen emlékeztetnek arra, mikor Filippo Inzaghi a Juventusnál futballozott. Ha már három meccs óta nem rúgott gólt, akkor mindenki azt mondta róla, hogy krízisben van” – mondta az elnök.

“Nem szabad elfelejteni, hogy ő (Raikkönen) a világbajnok, és már debütáló évében megszerezte a bajnoki címet a Ferrarinak a tavalyi szezonban, amire csak nagyon kevesen számítottak.”

“Tizenhét futamgyőzelemmel büszkélkedhet, és bízom benne, hogy a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Belga Nagydíjon ismét visszatér nyerő formájához. Úgy gondolom, hogy nincs krízisben” – folytatta a Ferrari elnöke.

“Kimi abszolút motivált, és most rajtunk a sor, hogy olyan körülményeket biztosítsunk számára, hogy előkelőbb helyről kezdhesse meg a versenyeket, különösen ezeken az új pályákon, melyeket nem igazán szeretek, és véleményem szerint rosszak a Forma-1 számára, hiszen képtelenség előzni rajtuk, és tíz alkalomból kilencszer a pole pozícióból induló versenyző nyer.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!