Nyerni jön a hétvégi Magyar Nagydíjra a Lotus Forma-1-es csapatának világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen. A meteorológusok szerint kánikula várható hétvégén, ami kedvezhet az enstone-i gárdához.
Nyerni jön a hétvégi Magyar Nagydíjra a Lotus Forma-1-es csapatának világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen. A meteorológusok szerint kánikula várható hétvégén, márpedig ez kedvezhet az enstone-i gárdához.
A finn pilóta Sebastian Vettel mögött másodikként ért célba a Német Nagydíjon, és elmondása szerint minden okuk megvan arra, hogy optimistán várják a budapesti versenyhétvégét.
„Túl sokszor végeztem már másodikként Magyarországon, szóval pontosan tudom, mennyire fontos, hogy az élen legyen az ember az első kanyar után” – fogalmazott a 2007-es év legjobbja.
„Akár van DRS, akár nincs, előzni nagyon nehéz a Hungaroringen. Ahhoz, hogy jól alakuljon a hétvége, fontos, hogy mindhárom szabadedzésen összejöjjenek a dolgok, és tökéletes időmérőre, illetve rajtra van szükség.”
Räikkönen F1-es pályafutása során egyszer tudott nyerni a Hungaroringen: még 2005-ben, a McLaren színeiben szelte át elsőként a célvonalat.
„Akkor nagyon jól rajtoltam, az első kör végén második voltam, majd onnantól kezdve is minden remekül ment. Ez egy nagyon lassú, kanyargós pálya, szóval két dolog nagyon fontos: a jó kanyarképesség, illetve a megfelelő kigyorsítások. Ha ezek megvannak, akkor erős autód van a versenyre.”
A „Jégember” elárulta, a Németországban látottak alapján bizakodva várhatják a Magyar Nagydíjat, egyelőre azonban még lehetetlen megmondani, mennyire lesznek erősek riválisaikhoz képest.
„Értékes pontokat szereztünk és erős autónk volt. Ismét láthattuk, hogy a magasabb hőmérsékletek kedveznek nekünk, márpedig Budapesten általában jó meleg van, szóval ez is jó lehet. Az ember persze addig nem tudhatja, hogy állnak, amíg nem vezette a pályán az idei autót.”
„Németországban nem működött megfelelően a rádióm, és beragadtam a Mercedesek mögé, ami szintén nem segített. Nagyon hasonló volt az autók teljesítménye, a Nürburgringen pedig könnyebb előzni, mint a Hungaroringen, szóval fontos, hogy jól teljesítsünk az időmérőn.”
Räikkönen hátránya 41 pont az összetettben élen álló Vettel mögött, a finn szerint azonban még nincs okuk lemondani az idei szezonról.
„Nyilván azért vagyunk itt, hogy megpróbáljunk versenyeket nyerni. Németországban nem sikerült, mert nem voltunk elég gyorsak, de a csapat ettől függetlenül jó eredményt ért el a néhány nehéz futamot követően. Pontokat veszítettünk Sebastiannal szemben, hiszen ő nyert, de még hosszú a szezon. Ha legalább a továbbiakban is a győzelemért harcolhatunk, akkor azt gondolom, ismét összejöhet az elsőség.”
„Amíg meg nem érkezünk Budapestre, addig nincs értelme spekulálni. Remélhetőleg jó eredményt érünk majd el. Jó volna egy jó eredmény birtokában elvonulni a nyári pihenőre, a legfontosabbak viszont nyilván azok a pontok lennének, melyeket egy győzelemért kapnánk.”