Raikkönen: A Ferrari csökkentette a különbséget - F1VILÁG.HU

Raikkönen: A Ferrari csökkentette a különbséget

HIRDETÉS

Kimi Raikkönen biztos abban, hogy csapatának sikerült közelebb kerülnie riválisaihoz a hétvégi Spanyol Nagydíjon, ahol élesben is kipróbálták az új aero csomagot, amely eddig nem okozott csalódást a vezetőség számára.

Kimi Raikkönen biztos abban, hogy csapatának sikerült közelebb kerülnie riválisaihoz a hétvégi Spanyol Nagydíjon, ahol élesben is kipróbálták az új aero csomagot, amely eddig nem okozott csalódást a vezetőség számára.

Az olasz gárda borzalmasan gyengén kezdte az idei évet, és az első négy futamon csak három pontot szerzett, mellyel az utolsó előtti helyen áll a konstruktőrök versenyében.

A Ferrari egy átfogó javítócsomaggal készült az európai szezon nyitóállomásának helyet adó Spanyol Nagydíjra, ami az első két szabadedzés alapján jól teljesített, és hozta azt, amit elvártak tőle.

“Sikerült előrelépést elérnünk az autó teljesítménye terén: érezhetően nagyobb lett az autó leszorító ereje, és éppen ez az, amire szükségünk volt” – mondta Raikkönen, aki a 10. pozícióban fejezte be a második szabadedzést.

“Azonban ez még csak a pénteki nap volt, így nehéz messzemenő következtetéseket levonni, de olyan érzésem van, hogy sikerült csökkentenünk a különbséget köztünk és az élen állók között.”

“Ahogy az elmúlt versenyen, a keményebb keverék használata itt is nehezebb, míg a lágyabbak jól működnek. Holnap reggel már az időmérőre fogunk készülni, ugyanis a mai edzéseken a versenybeállításokat próbálgattuk. Mindent egybevéve, elégedett vagyok a mai napon látottakkal.”

Csapattársa, Felipe Massa – aki a 15. helyen végzett – szintén elégedett volt a pénteki edzéseket követően, azonban hozzátette, hogy még túl korai lenne arról beszélni, mennyit fejlődött a Ferrari.

“Kiváló munkát végeztünk az elmúlt hetekben, és sikerült javulást elérnünk, már ami a teljesítményt illeti. Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ellenfeleink sem ültek a babérjaikon, ők is nagyon keményen dolgoztak a fejlesztéseken” – mondta Massa.

“Viszont csak holnap tudjuk meg az igazságot, és az időmérőn kaphatunk tiszta képet arról, hol is állunk a mezőnyben. Nem hiszem, hogy a mai eredmények hűen tükröznék a valóságot. Már a vasárnapi versenyre dolgoztunk.”

“Az utolsó gyorskörömön forgalomba ütköztem, ami miatt időt veszítettem, de csak az számít, hogy holnap miként teljesítünk. A legjobb tudásomat fogom nyújtani, hogy bejussak az utolsó etapba, és ott egy jó pozíciót szerezzek.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!