Räikkönen: A Ferrari nem követhet el ilyen hibákat

Kimi Räikkönen már az első etapban kiesett a Magyar Nagydíj időmérő edzésén, amit a rossz stratégiai döntésüknek köszönhetnek. A finn pilóta természetesen nagyon bosszús volt, de nem akarja tovább ragozni a történteket.


Kimi Räikkönen már az első etapban kiesett a Magyar Nagydíj időmérő edzésén, amit a rossz stratégiai döntésüknek köszönhetnek. A finn pilóta természetesen nagyon bosszús volt, de nem akarja tovább ragozni a történteket.

A Ferrari azért nem küldte ki a pályára a Q1 hajrájában Räikkönent, mert úgy vélték, eredménye elég lesz a továbbjutáshoz, és így egy szett lágy gumit megspóroltak volna. Csakhogy a végén jött Jules Bianchi – aki nem mellékesen a Ferrari akadémiájának növendéke -, és kiejtette a finn világbajnokot.

„Az volt a terv, hogy megyünk még egyet, de végül nem tettük. A csapat azt mondta, minden rendben, nem kell kimennünk. Párszor visszakérdeztem, de azt mondták, nincs rá szükség, és most látjuk, mi lett az eredménye”- füstölgött Räikkönen.

„Forma-1-es csapatként, Ferrariként nem művelhetünk ilyen dolgokat. Egyikünk sem elsőéves kezdő. Ez senkinek sem jó, de időnként vannak hibák. Az emberek hibáznak, de valamin változtatnunk kell, hogy jobban tegyük a dolgunkat.”

Nem ez volt az első ilyen kínos eset, de a finn szerint nem vesztette el hitét a csapatban. „Bízom a csapatban, hiszek az emberekben. Megkérdőjeleztem a döntést, de nem szegültem ellene. Csapatként vagyunk itt, csapatként hozunk döntéseket, és most ez így sült el. Nincs értelme most mutogatni, én is hibáztam a múltban, és bizonyára fogok is még”- zárta le a történteket Räikkönen.

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS