Räikkönen: A helyünkre kerültünk - F1VILÁG.HU

Räikkönen: A helyünkre kerültünk

HIRDETÉS

A Lotus finn pilótája, Kimi Räikkönen a Koreában elért ötödik helyével továbbra is életben tartotta világbajnoki esélyeit, igaz, az előtte álló Sebastian Vettel és Fernando Alonso is növelte vele szembeni előnyét.


A Lotus finn pilótája, Kimi Räikkönen a Koreában elért ötödik helyével továbbra is életben tartotta világbajnoki esélyeit, igaz, az előtte álló Sebastian Vettel és Fernando Alonso is növelte vele szembeni előnyét.

Räikkönen ezzel együtt jó versenyt futott, és a futam első felében kemény csatát vívott Lewis Hamiltonnal, akit végül csak a bokszban tudott megelőzni. Az utolsó etapban már jobbára magányosan autózott.

„Úgy vélem, nagyjából ott végeztünk, ahol a helyünk van. A rajt után a sárga zászló nem segített bennünket, amikor Felipe (Massa) ellen harcoltunk, de talán nem is voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy tartsuk a lépést a Red Bullokkal és a Ferrarikkal”- elemzett a leintés után Räikkönen.

A finn szerint a McLarennel is meggyűlt a bajuk, elsősorban egyik új fejlesztésük, a Coanda-hatású kipufogó miatt: „Lewis mögött is sok időt vesztettünk – főként azért, mert az új kipufogó-rendszerünk miatt egy kis erőt vesztettünk, és így nagyon nehéz volt előzni. Viszont biztos vagyok benne, hogy néhány edzés alatt sokat tudunk majd javítani a rendszeren.”

Räikkönen 48 pontos hátránnyal várja a bajnokság hajráját, de még esze ágában sincs feladni a küzdelmet. „A Sebastiannal (Vettel) szembeni hátrányunk a bajnokságban most egészen nagy, úgyhogy nehéz lesz elkapni őt, de végig keményen fogunk harcolni azért, hogy ez sikerüljön.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!