Kimi Raikkönen tisztában van azzal, hogy csapatának rengeteget kell javulnia ahhoz, hogy harcba szállhasson a bajnoki címért az idei évben, de hozzátette, sok múlik majd a Fellebbviteli Bíróság jövő heti ülésén, ahol végre kiderül, szabályos-e a vitatott diffúzor.
Kimi Raikkönen tisztában van azzal, hogy csapatának rengeteget kell javulnia ahhoz, hogy harcba szállhasson a bajnoki címért az idei évben, de hozzátette, sok múlik majd a Fellebbviteli Bíróság jövő heti ülésén, ahol végre kiderül, szabályos-e a vitatott diffúzor.
“A következő verseny Kína, de néhány nappal előtte a Fellebbviteli Bíróság dönteni fog a diffúzor-ügyben. Ennek a döntésnek pedig óriási jelentősége lesz a bajnokság szempontjából” – mondta a Ferrari finn versenyzője a csapat hivatalos weboldalán.
A Brawn GP, a Toyota, és a Williams ugyanis a szabályokban megbúvó kiskapuk kihasználásával, oly módon alakította ki a teljes leszorító erő amúgy is közel 1/3-át generáló diffúzorát, hogy az hatékonyabb legyen, mint a hagyományos elrendezés.
Ennek köszönhetően az említett három csapat fantasztikusan teljesített az első két futamon, nem csoda tehát, hogy a riválisoknak nem tetszett a dolog, és azonnal óvást nyújtottak be ellenük, amit a sportfelügyelők visszautasítottak, így a bíróság mondja majd ki a végső szót az ügyben.
Raikkönen csak ismételni tudta a csapatvezető, Stefano Domenicali szavait, aki már korábban elmondta, hogy a leszorító erő hiánya miatt szenvednek (részben a diffúzor hiánya miatt), így most minden erejükkel azon kell dolgozniuk, hogy javítsanak az aerodinamikai csomagon.
“Nagyobb leszorító erőre van szükségünk, és most ezen dolgozunk” – folytatta. “Ha megnézzük a szektoridőket, akkor láthatjuk, hogy sokat veszítünk a legjobb autókkal szemben. Különösen a középső szektorban volt nagy a lemaradásunk Malajziában, ahol a leszorító erő döntő fontosságú.”
A világbajnok azt is elhintette, hogy a Ferrari újításokkal készül a következő futamra.
“Lesz néhány újítás a jövő heti versenyre, és tudom, hogy a csapat nagyon keményen dolgozik a fejlesztéseken. Voltak már nehéz pillanataink a múltban, és tudjuk, miként kell reagálni ezekre, és ezt már Sanghajban meg fogjuk tenni” – mondta Kimi.
A Ferrari csapatfőnöke viszont megerősítette, hogy akkor sem vetik be a dupla diffúzort a következő versenyen, ha a bíróság szabályosnak minősíti a vitatott elemet. Ehhez ugyanis teljesen át kell alakítaniuk az autó hátulját, ami időbe telik.