Räikkönen: A tempónk megvolt a dobogóhoz - F1VILÁG.HU

Räikkönen: A tempónk megvolt a dobogóhoz

HIRDETÉS

Annak ellenére, hogy a Kínai Nagydíj utolsó köreiben volt kénytelen búcsút inteni a dobogós helyezésnek, a Lotus finn versenyzője, Kimi Räikkönen optimistán várja a 2012-es szezon következő versenyeit.



Annak ellenére, hogy a Kínai Nagydíj utolsó köreiben volt kénytelen búcsút inteni a dobogós helyezésnek, a Lotus finn versenyzője, Kimi Räikkönen optimistán várja a 2012-es szezon következő versenyeit, állítása szerint ugyanis a csapat idei autójában bőven van potenciál ahhoz, hogy az élmezőnyben harcoljanak.

Räikkönen a negyedik helyről rajtolhatott vasárnap, Sanghajban, és több riválisával ellentétben két bokszkiállással próbálta teljesíteni az 56 körös viadalt. Sokáig úgy tűnt, a Lotus taktikája kifizetődik, hiszen a „Jégember” a futam 49. körében még a második helyen haladt a mercedeses Nico Rosberg mögött.

Ekkor a Red Bull címvédője, Sebastian Vettel utasította maga mögé, és miután a Lotuson teljesen elkoptak a Pirelli abroncsai, valamint a finn versenyző a pálya piszkos oldalára csúszott, ahol rengeteg gumitörmeléket szedett fel, egy kör alatt gyakorlatilag a pontzónán kívülre csúszott vissza.

„Nagy kár, hogy így ért véget a verseny. Megpróbáltunk két bokszkiállással végigmenni, mivel elméletileg az volt a gyorsabb, de a futam végére elfogyott a tapadás, mert a gumik teljesen elkoptak” – mondta Räikkönen.

„Sok időt töltöttünk Felipe [Massa] mögött beragadva, és egyszerűen nem tudtam olyan közel kerülni hozzá az egyenesben, hogy megelőzzem. Végül is nem tudom, mi lett volna az eredménybeli különbség, hiszen ahogy a gumik elfogytak, gyakorlatilag alig tudtam a pályán maradni. Kockázatot vállaltunk, és ezúttal sajnos nem volt kifizetődő.”

A 32 esztendős versenyző elmondta, habár kétségtelenül csalódott, hogy nem tudott jó eredményt elérni Kínában, optimistán várja a folytatást, hiszen nem azért zárt pont nélkül, mert autója nem teljesített jól, hanem azért, mert egy kockázatos stratégia ezúttal nem vált be.

„A helyzetkihasználás alakulhat így is, meg úgy is – ilyen a kockázatvállalás. Két lehetőségünk volt, és úgy döntöttünk, egy bizonyos stratégia mellett tesszük le voksunkat, mert arra gondoltunk, hogy működni fog, és potenciálisan jó eredménnyel járhatott volna. Végül nem így lett. Tudtuk, hogy szoros lesz, és hogy talán nem ez lesz a helyes döntés, de néha így mennek a dolgok.”

Räikkönen hozzátette, ahogy a Vettellel való küzdelem során a pálya szélére került, nem volt mit tenni, az abroncsok ugyanis olyan rossz állapotba kerültek, hogy szinte vezethetetlenné vált az E20-as versenygép.

Hirdetés

„Egészen az utolsó néhány körig jól mentek a dolgok: a tempónk remek volt, és esélyünk volt a jó eredményre, de amikor a gumik feladták, lehetetlen volt hozni ugyanazt a szintet. Amikor Sebastian [Vettel] megelőzött, gyorsan visszacsúsztam: kifutottam a gumitörmelékekre és nem tudtam irányításom alatt tartani az autót. Onnantól kezdve arról szólt a történet, hogy megpróbáltam pályán maradni. Szerintem körülbelül úgy tíz helyet veszítettünk egy kör alatt, de sajnos nem volt mit tenni.”

„Az autó nagyon jó volt, ez pedig mindenképpen kielégítő dolog. Határozottan megvolt a sebességünk, és ha nem ragadunk be más autók mögé, akkor teljesen máshogy alakult volna a történet. De persze soha sem tudhatjuk. Mindig van terület a fejlődésre, és tanulni fogunk ebből a hétvégéből is, hogy a következő versenyen jobb teljesítménnyel rukkoljunk elő.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Räikkönen: A tempónk megvolt a dobogóhoz
Összetűzés, majd ellentmondás a Ferrari két pilótája között
Sainz balesete miatt került nehéz helyzetbe Russell az időmérőn
Piastri: Gyors autók vannak mögöttünk!
Hamilton a 18. rajthelyéről: Sz*r ügy
Perez majdnem kiesett a Q1-ben, mielőtt második rajthelyet szerzett

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!