Räikkönen biztos benne, gyors lesz az időmérőn - F1VILÁG.HU

Räikkönen biztos benne, gyors lesz az időmérőn

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

Remek formában, egy első hellyel kezdett a Belga Nagydíjon a Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen, a napot azonban végül Lewis Hamilton mögött csak másodikként zárta.

A 2007-es év legjobbja ezzel együtt persze nem csalódott, elmondása szerint ugyanis remek formában kezdték a hétvégét Spa-Francorchampsban.

„Ma valahogy számítottunk arra, hogyan fog alakulni az edzés, és nem is volt olyan rossz a kezdés” – mondta Räikkönen.

„Nyilván mindig vannak dolgok, amiket még ki akarna próbálni az ember, és a délutáni eső nem segített, de elég szokványos péntekünk volt.”

„Nehéz összehasonlítani a vezetést ahhoz képest, hogy milyen volt 1 éve, de nem tűnik annyira másnak, mert már hozzászoktunk ahhoz, hogy mindenhol gyorsabbak vagyunk.”

Räikkönen hozzátette, keményen fognak dolgozni azon, hogy javuljanak, és biztos benne, hogy a szombati időmérőn versenyképesek lesznek.

„Tovább folytatjuk a munkát este, illetve holnap reggel, hogy erősebbek legyünk az időmérőn. Vannak még dolgok, melyeken keresztül kell rágnunk magunkat, hogy jobbak legyünk – mint ahogy péntekenként mindig, minden pályán.”

„Nincs értelme találgatni, hogy mit is csinálnak a többiek – majd holnap kiderül az időmérőn. De biztos vagyok benne, hogy gyorsak leszünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!