Räikkönen: Boldogabb vagyok, mintha 2. lettem volna - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Boldogabb vagyok, mintha 2. lettem volna

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője a 2013-as Ausztrál Nagydíj óta először tudott nyerni az F1-es Amerikai Nagydíjon.

Räikkönen a 2. helyről vágott neki az 56 körös futamnak, ám a rajtnál sikerült megelőznie a pole-ból induló Lewis Hamiltont.

A futam vége óriási izgalmakat hozott, amikor a Ferrari-pilóta mellett Max Verstappen a Red Bull-lal, valamint Hamilton a Mercedesszel szintén a győzelemre hajtott. Räikkönennek végül sikerült megőriznie első helyét, így pontosan 11 évvel vb-címe megszerzését követően a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett.

„Ez egy remek hétvége volt, az autó végig nagyon jó volt” – mondta Räikkönen a futamot követően.

Martin Brundle megpróbált érzelmeket kicsalni Räikkönenből győzelme után: azt mondta neki, minden bizonnyal boldogabb, mint a szurkolói világszerte.

„Ki tudja, lehet ők boldogabbak, mint én” – válaszolt a finn. „De nyilvánvalóan sokkal boldogabb vagyok mintha 2. lettem volna.”

„Jó volt a rajt, keményen kellett nyomni folyamatosan, voltak küzdelmek a futam során. A gumik nem mindig voltak jó formában, de ez volt a helyzet Maxnál és a többieknél is, szóval megpróbáltuk életben tartani az abroncsokat. Hosszú idő telt el, de sikerült újra a győzelem. Megvolt a tempónk és ezt következetesen tartani is tudtuk” – folytatta a finn.

„Az, hogy jó időben jöttem a bokszba és megfelelő gumikat tettünk fel, elég volt ahhoz h nyerjek. Nagyszerű csata volt, minden pilóta és a közönség is ezt akarja.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!