Raikkönen: Csak a győzelem lett volna elfogadható - F1VILÁG.HU

Raikkönen: Csak a győzelem lett volna elfogadható

HIRDETÉS

Kimi Raikkönen kijelentette, nem akart a második helyen végezni a Belga Nagydíjon, ahol az utolsó körben összetörte autóját, miközben a bajnokság éllovasával, Lewis Hamiltonnal csatázott az elsőségért az egyre intenzívebb esőben.

Kimi Raikkönen kijelentette, nem akart a második helyen végezni a Belga Nagydíjon, ahol az utolsó körben összetörte autóját, miközben a bajnokság éllovasával, Lewis Hamiltonnal csatázott az elsőségért az egyre intenzívebb esőben.

A Ferrari finn versenyzője szinte végig vezetett, azonban a mögötte autózó Hamilton szárnyra kapott az utolsó körökben, mikor egyre jobban elkezdett esni az eső. A McLaren brit pilótája folyamatosan lopta a távolságot, és végül könnyedén elment riválisa mellett.

Raikkönen ugyan visszavette még vezető pozícióját, miközben mindenki csúszkált a pályán, ám nem sokkal azt követően, hogy kis híján telibe találta Nico Rosberg megpördült autóját, elvesztette a Ferrari felett az irányítást, és nekicsapta azt a betonfalnak.

Raikkönen bevallotta, kockáztatnia kellett, ugyanis a második hely nem volt elfogadható számára.

“Felkészültem arra, hogy vagy nyerek, vagy mindent elvesztek, de sajnos kicsúsztam” – mondta Raikkönen a riportereknek Belgiumban. “Csakis a győzelem lett volna elfogadható számomra. Szélesen vettem a gyors balost, megpróbáltam visszatérni a pályára, de megpördültem.”

“Szükségem volt a pontokra, így mindenképpen nyerni akartam, de sajnos kicsúsztam. Nem akartam mögötte végezni, mert azzal nem kerültem volna közelebb hozzá, tovább nőtt volna a lemaradásom. Majd meglátjuk, mit tehetünk.”

Raikkönen többször összeért Hamiltonnal, miközben az elsőségért harcoltak. A sportfelügyelők jelenleg is vizsgálják az egyik manővert, mikor a brit pilóta úgy ment el riválisa mellett, hogy átvágta a célegyenesre ráfordítót.

Raikkönen nem kívánta kommentálni az estet.

“Vannak szabályok a sikán átvágásra vonatkozóan, most ezeket vizsgálják. Éppen ezért nincs is mit mondanom erről” – válaszolta a finn pilóta az újságírók kérdésére.

Az újabb kieséssel Raikkönen hátránya 23 pontra nőtt Hamiltonnal szemben, miközben már csak öt futam van hátra. Csapattársa, Felipe Massa nyolc ponttal van lemaradva a McLaren brit versenyzőjétől, így nem kizárt, hogy a bajnoki címvédőnek segítenie kell márkatársát a szezon hátralévő részében.

Hirdetés

Raikkönen azonban elmondta, csakis a futamgyőzelemre hajt.

“Nem rajtam múlik, hogy Massa nyer vagy sem. Minden tőlem telhetőt megteszek, aztán majd meglátjuk. Megpróbálok futamokat nyerni, és aztán majd elválik, mi lesz” – tette hozzá a Ferrari finn versenyzője.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!