Ne maradj le! Kövesd a Spanyol Nagydíj eseményeit az F1Világ Paddockban!

  Friss hírek
Next
Prev

Räikkönen: Csapatutasítás? Pfff…

GP RUSSIA F1/2017

Kimi Räikkönen szerint egyáltalán nem téma, hogy csapatutasítást kellene követniük a Ferrarinál – reakciójából úgy tűnik, inkább komolyan sem veszi az erre vonatkozó kérdéseket.

A Bahreini Nagydíjon Valtteri Bottasnak két alkalommal is el kellett engednie maga mellett csapattársát, Lewis Hamiltont. A futamot követően a Mercedes nem győzött magyarázkodni, elmondásuk szerint nem tehettek mást, hiszen Bottast műszaki gondok hátráltatták, a csapatérdek pedig ezt a döntést kívánta.

Az Orosz Nagydíjon a két Ferrari az első sorból rajtol, így az időmérőt követően felmerült a kérdés, hogy az olaszok alkalmaznának-e csapatutasítást a vasárnapi futamon, amennyiben a helyzet ezt igényelné.

A kérdést minden bizonnyal nem a legmegfelelőbb embernek tették fel, és Räikkönen így reagált: „Pfff, mindketten a Ferrarinál versenyzünk, szóval nyilván nem fogunk hülyeséget csinálni. De mindketten magunkért is harcolunk.”

„Az a fontos, hogy a hétvégénk simán ment, nem voltak nagy nehézségeink” – folytatta. „Ha így tudunk dolgozni, akkor automatikusan jönnek a jobb eredmények.”

Úgy tűnik, a jobb eredmények valóban jönnek a Ferrari számára, hiszen idén eddig három futamból kettőt megnyertek, és a Orosz Nagydíj hétvégéjén is Ferrari-előny látszik.

A kérdésre, van-e olyan jó a Ferrari idén, mint 2007-ben, a finn így felelt: „Más korszak, más autó, más gumik, nem lehet összehasonlítani. Csak az a fontos, hogy hol állsz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!