Friss hírek

Raikkönen egy évre kiszáll a Forma-1-ből

Kimi Raikkönen nem áll rajthoz a jövő évben a Forma-1-ben, miután nem sikerült megegyeznie egykori csapatával, a McLarennel, árulta el a finn világbajnok menedzsere, Steve Robertson a finn médiának.

Kimi Raikkönen nem áll rajthoz a jövő évben a Forma-1-ben, miután nem sikerült megegyeznie egykori csapatával, a McLarennel, árulta el a finn világbajnok menedzsere, Steve Robertson a finn médiának.

A Ferraritól idő előtt távozó versenyző már korábban elmondta, hogy vagy a McLarenhez igazol, vagy kihagyja a jövő évet, mert úgy érzi, csak egykori csapatával szállhat harcba a győzelmekért és a bajnoki címért 2010-ben.

Raikkönen azonban túl sokat kért, így a wokingiak megszakították a tárgyalásokat, főleg azután, hogy az aktuális világbajnok, Jenson Button is jelezte, hogy komolyan érdeklődik a még üresen álló versenyzői ülés iránt.

“Két lehetőségünk volt a jövő évre a Forma-1-ben: vagy a McLaren, vagy semmi” – mondta Robertson a finn Turun Sanomat c. lapnak. “Kimi és a McLaren nem tudott megegyezni, így nem fog a Forma-1-ben versenyezni, legalábbis jövőre biztosan nem.”

“A kihagyás azonban nem jelent semmit Kiminek. Sokkal inkább azt jelenti, hogy harcba akar szállni a győzelemkért és a bajnoki címért. A Forma-1-nek hiányozni fog Kimi. A nyáron nagyon keményen dolgozott, olyan dolgokat vitt véghez ezzel a Ferrarival, amire csak a legjobbak képesek.”

Brit lapértesülések szerint a magas fizetési igény mellett az sem tetszett a McLaren vezetésének, hogy Raikkönen nem akarta kivenni a részét a PR rendezvényekből, azoktól inkább távol akart volna maradni, és ígéretet kért arra, hogy bármikor elmehessen ralizni.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Raikkönen hol folytatja versenyzői pályafutását a jövő évben, sokak szerint megpróbál elindulni a WRC-ben, ahol a Red Bull készen állna támogatni, ami azt vetítheti előre, hogy ha valóban komolyan gondolja, a Red Bull Racinggel térhet vissza, ahol 2011-ben megüresedik Mark Webber ülése.

Azonban még az sem kizárt, hogy honfitársához, Mika Haikkinenhez hasonlóan, aki 2001 végén szintén “egy év pihenőre” vonult, szépen csendben lelép, és soha nem tér vissza a Forma-1-be.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!