Raikkönen egyelőre nem használja a KERS-t - F1VILÁG.HU

Raikkönen egyelőre nem használja a KERS-t

HIRDETÉS

Kimi Raikkönen megerősítette, hogy nem fogja használni a hibrid rendszert a Bahreini Nagydíj pénteki szabadedzésein, miközben csapattársa, Felipe Massa megkapja az eszközt, és vélhetően azzal is gördül pályára az egész hétvégén.

Kimi Raikkönen megerősítette, hogy nem fogja használni a hibrid rendszert a Bahreini Nagydíj pénteki szabadedzésein, miközben csapattársa, Felipe Massa megkapja az eszközt, és vélhetően azzal is gördül pályára az egész hétvégén.

Azt követően, hogy az első két versenyen használta, a Ferrari vezetése úgy döntött, hogy a korábbi megbízhatósági problémák miatt, kiszereli a rendszert autóiból a múlt hétvégi Kínai Nagydíjon.

Azonban Massa már akkor jelezte, hogy a KERS hiánya negatív hatással van az F60-as modell teljesítményére, így csapatának minél előbb meg kell oldania a problémákat, hogy visszatérhesse a rendszert az autóba.

Bár a brazil pilóta megkapja a hibrid rendszert Bahreinben, az Autosport úgy tudja, hogy csapattársa, Raikkönen helyzete sokkal bonyolultabb, mert testsúlya miatt nem lehet elegendő ballasztot elhelyezni autójában, ami miatt borul a súlyeloszlása.

A Ferrari éppen ezért elkészített számára egy könnyített karosszériát, amin egyébként a BMW Sauber is dolgozik a szintén “túlsúlyos” Robert Kubica miatt, ám Raikkönen megerősítette, csapattársával ellentétben, nem fogja használni a regeneratív rendszert a pénteki edzéseken.

“Nem fogom használni holnap” – mondta a finn pilóta a riportereknek Bahreinben. “A másik autóban helyet kap a rendszer a holnapi edzéseken, és majd csak utána fogunk dönteni arról, használjuk-e a hétvége további részében. Egy kicsit össze szeretnénk hasonlítani a két autót, hogy megtudjuk, mi a különbség.”

Bár a McLaren szerint a hosszú egyenesekben előnyt jelenthet a rendszer használata a sivatagi ringen, Raikkönen egyelőre szkeptikus ezzel kapcsolatban.

“Nyilvánvalóan gyorsabb bizonyos részeken, de az autó nem volt túl rossz az elmúlt versenyen az időmérő után. Talán gyorsabbak is lehettünk volna vele, de számomra szinte semmi különbséget nem jelent azzal, illetve a nélkül vezetni” – magyarázta.

A McLaren már korábban jelezte, hogy mindkét autójába beépíti a rendszert, a BMW Sauber is azzal küldi pályára Nick Heidfeldet, míg a Renault a pénteki edzések után dönt arról, beveti-e a KERS-t a hétvégén.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!