Raikkönen: Egyszerűen nem voltam elég gyors - F1VILÁG.HU

Raikkönen: Egyszerűen nem voltam elég gyors

HIRDETÉS

Kimi Raikkönen bevallotta, egyszerűen nem volt elég gyors az Európa Nagydíj időmérő edzésén, ahol csak a negyedik pozíciót sikerült megkaparintania, így a mai versenyt a második sorból, a pálya piszkosabb oldaláról kezdheti meg.

Kimi Raikkönen bevallotta, egyszerűen nem volt elég gyors az Európa Nagydíj időmérő edzésén, ahol csak a negyedik pozíciót sikerült megkaparintania, így a mai versenyt a második sorból, a pálya piszkosabb oldaláról kezdheti meg.

A bajnoki címvédő már korábban elmondta, minden erejével azon van, hogy javítson az időmérőn mutatott teljesítményén, miután nem sikerült az első sorba kvalifikálnia magát az elmúlt három versenyen.

Bár a pénteki edzéseken úgy tűnt, hogy javult a finn pilóta egykörös teljesítménye, az időmérőn ismét nem sikerült az első sorba kerülnie, ugyanis fél másodperccel lemaradva – a pole pozíciót megszerző – csapattársa mögött, csak a negyedik lett.

Raikkönen bevallotta, egyszerűen nem volt elég gyors az időmérőn.

“Nem sikerült olyan kört összeraknom, amilyet szerettem volna, de ezen már nem tudok változtatni” – mondta Raikkönen a riportereknek az időmérő után.

“Nem volt egyszerű, de ilyen az élet. Így is a negyedik helyen vagyunk. Nem az, amire vágytam, de szerintem jók leszünk a versenyen. Lassú voltam, de ez van. Nem kell ecsetelnem, mi is történt, egyszerűen nem voltunk elég gyorsak.”

A Ferrari versenyzője azonban elmondta, nem lepte meg gyenge teljesítménye, hiszen már az elmúlt versenyeken is problémái voltak az időmérő edzéseken. Mindezek ellenére Raikkönen bízik benne, hogy javítani tud pozícióján a versenyen.

“Nem sikerült elérnünk azt, amit szerettünk volna, tehát nem volt előrelépés” – mondta. “Azonban ez nem új – az idei évben egyik kvalifikáció sem volt könnyű számomra. Nem lepett meg, hogy nem úgy alakultak a dolgok számomra, ahogy azt szerettem volna.”

“Úgy érzem, hogy sikerült egy kicsit fejlődnünk, de még mindig nem vagyunk ott, ahol lenni szeretnénk. Talán legközelebb jobbak leszünk. Azonban ez még nem a világ vége, vasárnap mindent beleadunk, és majd meglátjuk, mire leszünk képesek” – tette hozzá Raikkönen.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!