Räikkönen elégedett a biztonsággal Bahreinben - F1VILÁG.HU

Räikkönen elégedett a biztonsággal Bahreinben

HIRDETÉS

Kimi Räikkönen elmondta, hogy egy cseppet sem aggódik a biztonság miatt Bahreinben, és csakis a pontszerzésre fog koncentrálni, az esetleges tüntetésekre pedig még csak nem is gondol.


Kimi Räikkönen elmondta, hogy egy cseppet sem aggódik a biztonság miatt Bahreinben, és csakis a pontszerzésre fog koncentrálni, az esetleges tüntetésekre pedig még csak nem is gondol.

„Semmi problémám nincs Bahreinnel, ugyanolyan a helyzet, mint mikor legutóbb itt jártam” – mondta a Lotus finn világbajnoka.

„Mindenki versenyez, és ez rendben is van. Számomra olyan ez, mint bármelyik másik futam, semmi nem változott. Elégedett vagyok a biztonsággal, szóval azt gondolom, hogy semmi okom az aggodalomra és minden gond nélkül lezajlik a hétvégi megmérettetés.”

Räikkönen továbbá elmondta, hogy véleménye szerint a párás, meleg időjárási körülmények feküdni fognak csapatának és nem tulajdonít különösebb jelentőséget azon híreszteléseknek, melyek szerint két kiállásos stratégiája hiba volt Kínában, és azt bizonyítja, hogy túlzottan keményen bánik a gumikkal.

„Természetesen nem így akartuk, de ami megtörtént, megtörtént” – mondta Kimi, aki az utolsó tíz körben a második pozícióból visszacsúszott a tizennegyedikre az elmúlt megmérettetésnek helyet adó Kínai Nagydíjon.

„Megpróbáltuk, de nem működött. A gumik nagyon gyorsan elfogytak, és ez még inkább hatványozottabban látszik, mikor a mögötted lévők friss gumikon vannak. Azért fogytunk el, mert túl sokáig voltunk kint és nem azért, mert rossz volt az autó.”

„Remélhetőleg jobb lesz nekünk, hogy meleg és nem hideg lesz. Majd meglátjuk, de jobban örülök az ilyen hőmérsékletnek, mint az olyannak, ami a múlt héten volt. Bízom abban, hogy ott lehetünk és értékes pontokért, dobogóért harcolhatunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!