Raikkonen fának csapta autóját - F1VILÁG.HU

Raikkonen fának csapta autóját

HIRDETÉS

Kimi Raikkönen pénteken bemutatkozott a Lapföld-ralin, azonban nem sikerült túl fényesen a debütálása, ugyanis már a második szakaszban elvesztette autója felett az uralmát, és fának csapta Citroen C4-esét, azonban a legfrissebb hírek szerint folytatni tudja a versenyt.

A Forma-1 egykori világbajnoka a finn rali-bajnokság nyitóállomásán készül a WRC-re, ami február 11-én Svédországban veszi kezdetét.

A finn pilóta az első szakaszon kiválóan ment, a Citroen másik versenyzője, Dani Sordo mögött a második lett, azonban a második szakaszon megcsúszott, és egy fának csapta autóját, amit végül a nézők bevonásával vissza tudott terelni az útra.

A csapat sokáig bizonytalan volt abban, hogy Raikkönen folytatni tudja-e a ralit, de a finn pilóta sikeresen beért a célba és a szerviz csapat egy közel félórás nagygenerál után helyrepofozta autóját.

Raikkönen esélyei azonban teljesen elszálltak, hiszen tetemes lemaradásra tett szert, és még időbüntetésre is számíthat. A ralit egyébként a Sordo vezeti, aki a Ferrari egykori sztárja mellett az egyedüli WRC-s versenyző a mezőnyben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!