Friss hírek

Räikkönen felemás érzésekkel távozik Szingapúrból

Noha dobogóra állt, vegyes érzésekkel hagyja maga mögött Szingapúrt a Ferrari világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen.


Noha dobogóra állt, vegyes érzésekkel hagyja maga mögött Szingapúrt a Ferrari világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen.

A finn pilóta Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo mögött harmadikként ért célba a vasárnapi éjszakai futamon, ám egész hétvégén a nyomába sem tudott érni csapattársának.

„Vegyes érzéseim vannak” – mondta Räikkönen a leintést követően.

„Örülök, hogy a nehéz pénteki és szombati nap, illetve a problémák után harmadikként értem célba. De csalódott is vagyok, mert pénteken már láttuk, hogy elég jól boldogulunk. De valamilyen okból kifolyólag már szombaton, a szabadedzésen gondjaink voltak az autó kezelésével.”

„És aztán az időmérőn sem olyan volt, mint szerettük volna, szóval meglepett, hogy még így is harmadik lettem. A versenyen viszont semmit sem tudtam kezdeni az élen állókkal. Kezdetben még tudtam követni őket, de amint az abroncsaim elkoptak, megléptek előlem.”

„Nem volt túl jó, hogy ilyen nehézségeink támadtak, de végül harmadikak lettünk, és amikor ilyen rossz napok után az ember ilyen pozícióban zár, az elég jó.”

Miközben Vettel idén kilencszer állt dobogón és három futamgyőzelmet szerzett, Räikkönen sokat szenvedett, és 96 pontos hátrányba került a négyszeres világbajnokkal szemben.

A 36 esztendős versenyző főleg az időmérőkön küszködik, de voltak hibái a versenyeken is, valamint megbízhatósági gondok is hátráltatták.

„Jó néhányszor volt már esélyünk a dobogóra idén, de vagy én hibáztam, vagy valami más történt” – magyarázta a finn.

„Szóval elég hullámzóan alakult az év, de remélhetőleg fejlődni fogunk. Nyilvánvaló, hogy a dolgok jó irányba haladnak. Csak némi türelemre lesz még szükségünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!