Räikkönen győzött, Hamilton nem lett bajnok Austinban! - F1VILÁG.HU

Räikkönen győzött, Hamilton nem lett bajnok Austinban!

HIRDETÉS
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen nyerte a Forma-1-es Amerikai Nagydíjat, megelőzve Max Verstappent és Lewis Hamiltont. Az első körben megpördülő Sebastian Vettel végül a 4. helyen fejezte be a futamot.
Fotó: Mercedes

A Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen nyerte a Forma-1-es Amerikai Nagydíjat, megelőzve Max Verstappent és Lewis Hamiltont. Az első körben megpördülő Sebastian Vettel végül a 4. helyen fejezte be a futamot.

A pole pozícióból a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton vágott neki a versenynek, aki úgy állt rajthoz Austinban, hogy tudta: már ezen a versenyen bebiztosíthatja ötödik bajnoki elsőségét.

A brit mellől a Ferrari finn versenyzője, Kimi Räikkönen várhatta a piros lámpák kialvását, míg Hamilton riválisa, Sebastian Vettel rajtbüntetése miatt csak az 5. helyről kezdhette meg a versenyt.

Az élmezőny többi tagjával ellentétben Räikkönen az ultralágy gumikkal vágott neki a versenynek, ebből pedig profitálni is tudott: a finn lerajtolta Hamiltont, és már az első közben elkezdte növelni előnyét az élen.

VETTEL ÚJRA HIBÁZIK

Vettel eközben Daniel Ricciardót próbálta megelőzni, manővere közben azonban megpördült, és visszacsúszott a mezőny közepére. A német innen kezdett el felkapaszkodni, sorban előzte meg ellenfeleit, miközben Hamilton 1,5-2 másodperces távolságot tartott Räikkönen mögött.

Nemcsak Vettel számára volt problémás az első kör: Lance Stroll Fernando Alonsóval ütközött össze, Romain Grosjean pedig Charles Leclerckkel. Az incidensek következtében Alonso és Grosjean is kiesett.

A 9. körben újabb versenyző adta fel a küzdelmet: Daniel Ricciardo műszaki hiba miatt a 4. helyről volt kénytelen félreállni. A félrehúzódott Red Bull miatt virtuális biztonsági autós szakaszt iktattak be.

Hamilton ezt kihasználva a 11. körben érkezett a bokszba a következő etapra pedig megkapta a Pirelli lágy abroncsait.

A virtuális biztonsági autós periódusnak köszönhetően Hamilton hátránya csupán 8 másodperc volt Räikkönenhez képest a kiállás után, ráadásul nem sokkal később a Mercedes megkérte Valtteri Bottast, engedje el maga mellett a négyszeres világbajnokot.

Hirdetés

HAMILTON VISSZAVERI HAMILTON TÁMADÁSAIT

Hamilton folyamatosan zárkózott fel Räikkönenre, körönként csaknem 2 másodperccel volt gyorsabb a finnél a friss abroncsokkal.

A 19. körben Hamilton már DRS-távolságban volt Räikkönen mögött, a finn azonban határozottan verte vissza a bajnoki éllovas támadásait. Räikkönen aztán a 21. kör végén megérkezett a bokszba, autójára pedig feltették a lágy abroncsokat.

Nem sokkal később Valtteri Bottas érkezett a bokszba a második helyről, így a kerékcsere nélkül álló Vettel ekkor már a második helyen haladt. Bottas ráadásul csak Verstappen mögé, az 5. helyre jött vissza kiállása után.

A 24. körben Räikkönen megérkezett Vettel mögé, a német pedig a Ferrari utasítására elengedte a 2007-es bajnokot. Vettel nem sokkal később érkezett a bokszba első és egyetlen tervezett kiállására, és az 5. helyre érkezett vissza.

HOGY TAKTIKÁZIK A MERCEDES?

A nagy kérdés az volt, a bokszba elsőként kiálló Hamilton érkezik-e második kerékcseréjére, vagy megpróbálja-e egy kiállással teljesíteni a távot. A brit alatt a 33. kör környékén kezdtek elfogyni a lágy abroncsok, Räikkönen így egyre közelebb tudott kerülni hozzá.

Hamilton a 37. körben megérkezett a bokszba: az utolsó etapra pedig a lágy keverékű abroncsokat kapta. A brit a 4. helyre jött vissza, Räikkönen, Verstappen és Bottas mögé.

Hamilton a friss gumikkal aztán egymás után futotta a jobbnál jobb köröket, a 40. körben pedig Bottas ismét elengedte maga mellett a négyszeres világbajnokot, így az az élen autózók nyomába eredhetett.

Hamilton a 47. körben már 1 másodperccel lemaradva autózott Verstappen mögött, aki szintén közelebb került Räikkönenhez, és Vettel is utolérte Bottast.

HÁRMAN MENNEK A GYŐZELEMÉRT!

A verseny utolsó körei elképesztő izgalmakat hoztak: Räikkönen, Verstappen és Hamilton csatázott a győzelemért. Mivel Vettel nem tudott elmenni Bottas mellett, Hamiltonnak egy 2. hely elég lett volna ahhoz, hogy bebiztosítsa világbajnoki címét.

A brit támadást indított Verstappen ellen, a holland azonban nagyon agresszíven visszaverte a címvédő támadását.

Az utolsó előtti körben Vettelnek aztán sikerült megelőznie Bottast, így a német feljött a 4. pozícióba.

Räikkönen végül parádés győzelmet szerzett Austinban, és Verstappen is visszaverte Hamilton támadásait.

Mivel a címvédő csak 3. lett, Vettel pedig a 4. pozícióban ért célba, a brit egyelőre még nem mondhatja magát ötszörös világbajnoknak.

A Forma-1-es sorozat jövő hétvégén folytatódik a Mexikói Nagydíjjal.

Az Amerikai Nagydíj végeredménye:

Forrás: Twitter/F1

 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!