Friss hírek

Raikkönen lehet a nevető harmadik Brazíliában

Kimi Raikkönen mindent megtesz majd annak érdekében, hogy győzelmet arasson a két hét múlva megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjon, mert úgy érzi, ha minden jól alakul, megszerezheti a bajnoki címet a szezonzárón.

Kimi Raikkönen mindent megtesz majd annak érdekében, hogy győzelmet arasson a két hét múlva megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjon, mert úgy érzi, ha minden jól alakul, megszerezheti a bajnoki címet a szezonzárón.

A finn versenyző idei ötödik futamgyőzelmét aratta a Kínai Nagydíjon, ahol egyik legnagyobb ellenfele, Lewis Hamilton egy amatőr hiba miatt kiesett. Raikkönen ezzel hét pontra csökkentette lemaradását a brit versenyzővel szemben, miközben már csak egy futam van hátra az idei esztendőben.

A Ferrari pilótája azonban nincs könnyű helyzetben, mert ha meg is nyeri a szezonzáró Brazil Nagydíjat, Hamiltonnak nem szabad a negyedik helynél előrébb végeznie, máskülönben a brit újoncé lesz a bajnoki trófea. Nem is beszélve arról, hogy Alonso is előtte áll, akivel szintén számolnia kell.

Hirdetés
 

Raikkönen ugyan tisztában van azzal, hogy nincs sok esélye a bajnoki cím megszerzésére, mégis mindent megtesz majd annak érdekében, hogy győzelmet arasson Brazíliában.

“Nagyon boldog vagyok” – mondta. “Mind nekem, mind a csapatnak fantasztikus eredmény. Mindenki remekül dolgozott, megérdemeltük a sikert. Szükségünk volt erre a győzelemre, és megszereztük. A verseny elején alulkormányozott volt az autóm, de idővel egyre jobb lett. Az utolsók között voltam, akik száraz gumikra váltottak, de ez jól jött számomra, mert ismét rázendített az eső.”

“A második kiállásom után szintén alulkormányozottá vált az autóm, de ahogy korábban, most is javult a helyzet. Tudtam, hogy Alonso nagyon gyors, de irányításom alatt tartottam a helyzetet. Az autó mind száraz, mind vizes pályán jól muzsikált. A múlt héten Fujiban nem volt szerencsénk, most viszont minden összejött.”

“Ismét beigazolódott, hogy a sportban bármi megtörténhet. Továbbra sem állok túlságosan jó helyen a bajnokságban, de mindent megteszek majd annak érdekében, hogy győzelmet arassak Brazíliában, jóllehet a bajnokság végkimenetele nem csak tőlem függ” – magyarázta Raikkönen. “Kemény küzdelem lesz, aminek a végkimenetelét még csak megjósolni sem lehet.”

Kimi csapattársa, Felipe Massa a harmadik helyen végzett, pedig bevallotta, hogy bízott a győzelemben.

“Bíztam benne, hogy harcba szállhatok a győzelemért, de az időjárás nem könnyítette meg a helyzetem” – mondta a brazil. “A legrosszabbkor váltottam száraz aszfaltra alkalmatos gumikra. Szinte azonnal elkezdett esni az eső, és nagyon nehéz volt a pályán maradni. Azonban nem bánom, hogy kockáztattunk, néha bejön, néha nem. A kezdeti nehézségek után az utolsó körökben fantasztikus volt az autó, ami a köridőkön is meglátszott.”

“Mindent egybevéve, elégedett vagyok, hogy a dobogón végeztem. A csapat sikerének is örülök. Már csak egy futam van hátra, és még bármi megtörténhet. Keményen kell küzdenünk, hogy riválisaink előtt maradjunk” – tette hozzá Massa.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!