Raikkönen magabiztosan nyert Silverstone-ban - F1VILÁG.HU

Raikkönen magabiztosan nyert Silverstone-ban

Kimi Raikkönen egyenletes teljesítményt bemutatva, zsinórban második győzelmét aratta az idei évben Silverstone-ban. Raikkönen mögött a McLaren duója, Alonso és Hamilton futott be, míg Massa a boxból rajtolva, Kubica mögött az ötödik lett.

Kimi Raikkönen egyenletes teljesítményt bemutatva, zsinórban második győzelmét aratta az idei évben Silverstone-ban. Raikkönen mögött a McLaren duója, Alonso és Hamilton futott be, míg Massa a boxból rajtolva, Kubica mögött az ötödik lett.

Kimi Raikkönen idei harmadik futamgyőzelmét ünnepelte a hétvégi Brit Nagydíjon, ahol a Ferrari, remek taktikájának köszönhetően, hazai pályáján mért csapást a McLarenre.

Ugyan a futam közepén Alonso vezetett, a boxkiállások második körét követően visszacsúszott Raikkönen mögé a második helyre, ahonnan már nem tudott előrébb kerülni. A spanyol bajnok azonban boldog volt, hogy meg tudta verni hazai színekben versenyző csapattársát, Lewis Hamiltont, aki bár az első etapban vezetett, csak a harmadik helyen végzett.

Raikkönen az első etapban árnyékként követte Hamiltont. A Ferrari versenyzője mindvégig látótávon belül maradt, hogy bármikor ugrani tudjon, ha arra kerül a sor. Kimi azonban nem várt sokáig, és a tizennegyedik körben megkezdte Hamilton támadását, aki ugyan tartani tudta a finnt, de már ekkor látszott, hogy a Ferrari ezúttal gyorsabb a McLarennél.

Hamilton volt a legkönnyebb az élmezőnyben, már a tizenhatodik körben kiállt tankolni. Kis híján megismétlődött Christijan Albers mangy-cours-i balesete, ugyanis Hamilton idő előtt kilőtt szerelői közül, ám szerencsére azon nyomban meg is állt. A szerelők meg tudták tölteni autóját, és a vezetői hiba miatt mindössze néhány tizedmásodpercet vesztet a brit versenyző.

Miközben Hamilton autóját tankolták, az élen autózó Raikkönen egymás után futotta meg a gyorsköröket, és két körrel később kivitelezett kiállását követően magabiztosan átvette a vezetést. Bár Alonsót senki nem figyelte, a spanyol versenyző további két kört teljesített szinte üres autóval, ami éppen elég volt ahhoz, hogy első – a tervezettnél rövidebb – kiállása után átvegye a vezetést.

Alonso az új, lágy gumikon öt másodpercre növelte előnyét, ám Raikkönen idővel felvette riválisa tempóját, aki így már nem tudott annyi előnyt összegyűjteni, hogy megtartsa első pozícióját a második kiállása után. Alonso végül a harminchetedik körben állt ki utoljára, míg Raikkönennek elég üzemanyaga volt ahhoz, hogy további hat kört teljesítsen a pályán.

A Ferrari finn versenyzője remek időket futott, így utolsó kiállását követen négy másodperccel Alonso előtt, ismét az élre állt. Raikkönen ezután tovább növelte előnyén, mellyel bebiztosította magának idei harmadik futamgyőzelmét. Hamilton a második etapban rengeteget küszködött, így fél percet vesztett az élen állókhoz képest, ám zsinórban kilencedik dobogós helyével továbbra is csapattársa előtt áll a bajnoki pontversenyben.

Felipe Massa már a rajtot megelőzően elbukta a futamot. A brazil versenyző autója lefulladt a startnál, így csak a mezőny után a boxból indulhatott. Massa fantasztikusan teljesített, folyamatosan lépett előre, majd hosszú etapjának köszönhetően a boxban is megelőzött néhány versenyzőt.

A brazil pilóta azonban csúnyán beragadt Fisichella mögé a hetedik helyen, ám utolsó kiállását követően mindkét Renault-t és Heidfeldet is megelőzte. Kubica mögé az ötödik helyre ért vissza, ám akármilyen keményen is nyomta, nem tudott átlépni a BMW lengyel versenyzőjén, aki végig megtartotta negyedik pozícióját.

Heidfeld hosszú első etapjának köszönhetően a kilencedik helyről felugrott a hatodikra, míg Heikki Kovalainen a boxban megelőzte csapattársát, Giancarlo Fisichellát. A Honda egy kiállásos stratégiával dolgozott, mely lehetővé tette versenyzői számára, hogy felugorjanak a kilencedik, illetve tizedik pozícióba. Button végül honfitársa, David Coulthard előtt a tizedik helyen végzett.

A Williams versenyzői nehéz futamot teljesítettek. Nico Rosberg első, igen rövid etapjában több helyet is előrelépett, majd visszacsúszott a tizenkettedik helyre. Alex Wurz ugyan megúszta a Speeddel való ütközést, de csak a tizenharmadik helyig jutott.

Bár tegnap mindenki esélyesnek tartotta a Toyotát a pontszerzésre, Ralf Schumacher már a rajtnál elbukott, majd egy felfüggesztés probléma miatt feladata a küzdelmet. Csapattársa, Jarno Trulli sem lehetett túlságosan boldog, aki a túlzott gumikopásra és az autó irányíthatatlanságára panaszkodva kiszállt autójából.

Brit Nagydíj - verseny


Poz  Pilóta        Csapat                      Idő
 1.  Raikkonen     Ferrari              (B)  1h21:43.074
 2.  Alonso        McLaren-Mercedes     (B)  +     2.459
 3.  Hamilton      McLaren-Mercedes     (B)  +    39.373
 4.  Kubica        BMW Sauber           (B)  +    53.319
 5.  Massa         Ferrari              (B)  +    54.063
 6.  Heidfeld      BMW Sauber           (B)  +    56.336
 7.  Kovalainen    Renault              (B)  +     1 kör
 8.  Fisichella    Renault              (B)  +     1 kör
 9.  Barrichello   Honda                (B)  +     1 kör
10.  Button        Honda                (B)  +     1 kör
11.  Coulthard     Red Bull-Renault     (B)  +     1 kör
12.  Rosberg       Williams-Toyota      (B)  +     1 kör
13.  Wurz          Williams-Toyota      (B)  +     1 kör
14.  Sato          Super Aguri-Honda    (B)  +     2 kör
15.  Albers        Spyker-Ferrari       (B)  +     2 kör
16.  Liuzzi        Toro Rosso-Ferrari   (B)  +     4 kör

Leggyorsabb kör: Raikkonen, 1:20.638, 17. kör

Kiesők:
Pilóta        Csapat                     Kör
Trulli        Toyota               (B)    45
Davidson      Super Aguri-Honda    (B)    37
Speed         Toro Rosso-Ferrari   (B)    31
R.Schumacher  Toyota               (B)    24
Sutil         Spyker-Ferrari       (B)    19
Webber        Red Bull-Renault     (B)    10

Az eredmények nem hivatalosak

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!