Räikkönen marad a Ferrarinál 2016-ban! - F1VILÁG.HU

Räikkönen marad a Ferrarinál 2016-ban!

HIRDETÉS

A Ferrari véget vetett a találgatásoknak és 900. nagydíja előtt bejelentette, Kimi Räikkönen 2016-ban is a csapatnál marad.


A Ferrari véget vetett a találgatásoknak és 900. nagydíja előtt bejelentette, Kimi Räikkönen 2016-ban is a csapatnál marad.

Régóta folynak a spekulációk Räikkönen jövőjével kapcsolatban, számos pletyka látott napvilágot az utóbbi időben arról, hogy ki veheti át a finn helyét a Ferrarinál. A nagy esélyesek között szerepelt Valtteri Bottas, Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo is, azonban az olasz istálló ma délután minden kérdésre választ adott: Räikkönennel folytatják jövőre.

A 2007-es világbajnok szerződésében opcióként szerepelt a 2016-os szezon is, a csapat pedig végül úgy döntött, ő lesz Sebastian Vettel csapattársa jövőre is.

„Mit is mondhatnék? Az, hogy a következő évben is a Ferrarinál versenyzek, azt jelenti számomra, hogy az álom folytatódik” – mondta Räikkönen a bejelentést követően. „A Scuderia a családom, és ahogy mindig is mondtam, itt szeretném majd befejezni a karrierem.”

„Elhivatottabb vagyok, mint bármikor – szeretnék köszönetet mondani azoknak az embereknek, akik megadták nekem a lehetőséget. Köszönöm a rajongóknak is, hogy folyamatosan támogatnak.”

Maurizio Arrivabene, a csapatfőnök elmondta, bízik benne, hogy a csapat stabilabbá válik azáltal, hogy Räikkönen jövőre is náluk folytatja.

„Ez volt az irányvonalunk, figyelembe véve azt, hogy Kimi és Seb kapcsolata is nagyon jó. Ez mutatja, hogy bízunk benne, és reméljük, hogy ez a bizalom megtérül általa.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!