Räikkönen: Még gyorsabb is lehettem volna - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Még gyorsabb is lehettem volna

HIRDETÉS
Fotó: Singapore GP Media

Kimi Räikkönen szerint a Ferrari pénteki teljesítménye alapján ígéretesnek tűnik számukra az F1-es Szingapúri Nagydíj hétvégéje.

Räikkönen az első szabadedzésen a 4. helyen végzett, a délutáni gyakorlást viszont megnyerte – csak hajszállal maradt el tőle Lewis Hamilton, de a ferraris elmondta, tudott volna még gyorsabb is lenni.

A pénteki eredmények egyelőre nem mutatnak egyértelmű erőviszonyokat a hétvégére nézve, miután az első tréningen a Red Bullok zártak az első két helyen, a második edzésen viszont Räikkönen és Hamilton gyakorlatilag ugyanazt az időereményt érte el.

A finn pilóta egyelőre elégedett a teljesítményükkel, és örül, hogy a gumik működésével sem akadtak gondjaik.

„Az első edzésen megnéztük, hogy mi a helyzet, változtattunk néhány dolgon, és úgy tűnik, hogy elég jól működnek” – mondta Räikkönen.

„A második edzésen határozottan jobb is lehettem volna, a leggyorsabb körömön rámentem a kerékvetőkre, szóval veszítettünk egy kis időt, de összességében elég simán mentek a dolgok.”

„Azt hiszem, szoros lesz a csata. Csak rendbe kell hoznunk a dolgokat és néhány területen javítanunk kell, de úgy gondolom, hogy a gumik úgy működtek, ahogy vártuk, és jónak tűnik a helyzet, szóval meglátjuk. A hiperlágyak nem lesznek olyan tartósak, mint a többi, de ezt tudjuk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!