Raikkönen megkezdte a munkát a Citroennel - F1VILÁG.HU

Raikkönen megkezdte a munkát a Citroennel

HIRDETÉS

Kimi Raikkönen sikeresen teljesítette első hivatalos tesztnapját a Citroen Junior csapatával, amellyel az idei évben bemutatkozik a rali-világbajnokságban.

Kimi Raikkönen sikeresen teljesítette első hivatalos tesztnapját a Citroen Junior csapatával, amellyel az idei évben bemutatkozik a rali-világbajnokságban.

A Forma-1 egykori világbajnoka, aki a tavalyi évad végén hagyta el a Ferrarit, hogy átadhassa helyét Fernando Alonsónak, nagyjából 50 kilométert teljesített egy Citroen C4 WRC volánja mögött a csapat franciaországi tesztpályáján.

“Nagyon élveztem, hogy találkozhattam a csapattal” – mondta Raikkönen. “Jó volt kipróbálni néhány különböző dolgot, és érdekes volt látni, hogy az autó miként viselkedik, mikor megváltoztatunk néhány beállítást.”

“Most még inkább várom, hogy ismét visszaülhessek egy C4-es volánja mögé” – tette hozzá a finn pilóta, aki kedden próbálhatta ki először új autóját, amellyel január 28-án már rajthoz is áll az Arctic Rally-n Finnországban.

A WRC szezon február 12-én veszi kezdetét Svédországban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!