Räikkönen 2 évre szóló szerződést írt alá az olasz-svájci istállóval, miután a tavalyi szezon végén távozott a Ferraritól.
A finn versenyző az F1-es versenyzésen kívül előszeretettel hódol egyéb sportoknak: szívesen motokrosszozik, vagy éppen jéghokizik. Mivel ezen sportágak közel sem tartoznak a veszélytelenek közé, adja magát a kérdés, hogy engedheti meg ezt számára egy profi F1-es istálló?
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Még csak el sem olvastam a szerződésemet, mert zéró, amennyire érdekel” – mondta a 2007-es világbajnok újságíróknak, köztük az F1VILÁG.HU munkatársainak még a Hungaroringen, amikor arról kérdezték, van-e bármiféle erre vonatkozó kitétel a konraktusában.
HIRDETÉS
„Amikor először tárgyaltunk, közöltem velük, ha bármiért nyafognak, nem írok alá semmit. Bármit is csinál az ember, veszélyes. Nyilván mindenki igyekszik óvatos lenni, és néha beüt a baj, de erről elég akkor beszélni, ha már megtörtént.”
Räikkönen egyébként korábban ralizott is, és szívesen kipróbálná magát ismét murván.
HIRDETÉS
„Szerintem könnyen össze tudnánk hozni egy tesztet, csak minden az időbeosztáson múlik” – mondta a finn, kinek jó barátja, Tommi Mäkinen a Toyota WRC-csapatát vezeti jelenleg.
Kattints és kövess minket az Instagramon is!
„Egy kicsit azért hiányzik a rali. Ha visszavonulok az F1-ből, szeretnék majd visszatérni, jelenleg viszont nem fér bele a család és a Forma-1 miatt.”
HIRDETÉS