Raikkönen nem gondolta komolyan a visszatérést

Kimi Raikkönen elmondta, hogy bár minden lehetőséget számításba vett, komolyan soha nem gondolkodott azon, hogy visszatérjen a Forma-1-be, ugyanis nagyon élvezi az életet a rali-világbajnokságban.


Kimi Raikkönen elmondta, hogy bár minden lehetőséget számításba vett, komolyan soha nem gondolkodott azon, hogy visszatérjen a Forma-1-be, ugyanis nagyon élvezi az életet a rali-világbajnokságban.

„Természetesen gondolkodtam rajta (a visszatérésen), hiszen az ember minden lehetőséget számításba vesz, azonban soha nem gondolkodtam rajta komolyan, mivel egyáltalán nem hiányzott az idei évben a Forma-1” – mondta a finn versenyző.

Az Autosport értesülései szerint Raikkönen szóban már megegyezett a Citroen Junior csapat vezetésével, és napokon belül hivatalosan is bejelenthetik szerződéshosszabbítását.

„Nagyon sokat fejlődtem, mint versenyző az idei szezonban” – folytatta a Forma-1 egykori világbajnoka. „A rali sokkal keményebb, mint a Forma-1, legalábbis nekem. Ha sikeresen veszed azokat az útszakaszokat, amiket az idei évben teljesítettünk, akkor bárhol tudsz vezetni.”

A finn pilóta a 10. helyen végzett az idei bajnokságban, ám bízik abban, hogy jövőre még erősebb lesz, hiszen elmondása szerint rengeteget tanult bemutatkozó évében a WRC-ben.

„Az idei év nagyjából úgy sikerült, ahogy arra számítottam” – magyarázta. „Voltak jó és rossz pillanatok, nem volt egyszerű számomra elkapni a fonalat, de rengeteget tanultam. Bizonyos szinten nagyban emlékeztetett az idei év arra a szezonra, mikor elkezdtem versenyezni.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS