Friss hírek

Raikkönen nem hajlandó engedni

Kimi Raikkönen kijelentette, csak azért, hogy bebiztosítsa helyét a rajtrácson a jövő évre, nem fog kompromisszumot kötni, és amennyiben nem sikerül olyan szerződést kötnie, amivel teljes mértékben elégedett, távozik a Forma-1-ből.

Kimi Raikkönen kijelentette, csak azért, hogy bebiztosítsa helyét a rajtrácson a jövő évre, nem fog kompromisszumot kötni, és amennyiben nem sikerül olyan szerződést kötnie, amivel teljes mértékben elégedett, távozik a Forma-1-ből.

A finn világbajnok egyelőre még maga sem tudja, hol folytatja pályafutását, miután a Ferrari bejelentette, hogy Fernando Alonso váltja a jövő évben.

Raikkönent az elmúlt hetekben a Toyotával és egykori csapatával, a McLarennel is szóba hozták, ám az árintett kerek perec kijelentette, hogy a kölni bázisú csapat szóba sem jöhet számára, csakis egy győztes csapattal hajlandó folytatni.

A hírek szerint azonban megszakadtak a tárgyalások menedzsmentje és egykori csapata között, ugyanis nem sikerült megegyezniük a piszkos anyagiakban. Raikkönen egyszerűen túl sokat kér, és ebből nem is hajlandó engedni.

“Vannak lehetőségeim, és továbbra is maradni szeretnék, de mindennek tökéletesnek kell lennie” – idézte az egykori világbajnokot az ITV-F1. “Semmi okom nincsen arra, hogy egy olyan szerződésbe belemenjek, amivel nem vagyok száz százalékosan elégedett. Majd meglátjuk.”

Raikkönen egyébként könnyen ugrál, mert a Ferrari leendő szponzora, a Santander bank mélyen a zsebébe nyúlt, hogy kivásárolja eredetileg jövő év végéig szóló szerződéséből, és jövő évi fizetése biztosított, ami legalább 23 millió dollár.

A Ferraritól távozó versenyző azt is elhintette, hogy ha nem tud megegyezni a McLarennel, akár egy év pihenőre vonul, sőt még a ralit sem zárta ki teljesen.

A wokingiak csapatfőnöke, Martin Whitmarsh a hétvégén elmondta, hogy egy olyan pilótára van szükségük Lewis Hamilton mellé, akit sokkal inkább a sikeres szereplés, mintsem a pénz motivál, azaz nem fognak álomfizetést adni senkinek, még Kiminek sem.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!