Räikkönen: Nem köt semmi a Ferrarihoz - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Nem köt semmi a Ferrarihoz

HIRDETÉS

Kimi Räikkönen az olasz Autosprint magazinnak adott interjújában többek között arról is beszámolt, a Ferraritól való távozását követően miért nem szerződött a McLarenhez, valamint elmondta, miként tekint most egykori olasz csapatára.


Kimi Räikkönen az olasz Autosprint magazinnak adott interjújában többek között arról is beszámolt, a Ferraritól való távozását követően miért nem szerződött a McLarenhez, valamint elmondta, miként tekint most egykori olasz csapatára.

Räikkönen 2012-ben a Lotus csapatával tért vissza a királykategóriába, ahol nagyon jól érzi magát, mivel olyan emberek veszik körül, akiket csak az motivál, hogy minél jobb eredményeket érjenek el együtt.

„A szezon elejétől kezdve nagyon jól érzem magam itt. Az emberek kedvesek, nyugodtak, versenyezni akarnak és nem a politika foglalkoztatja őket.”

A Lotus szervokormányával folyamatosan problémái akadnak a 32 éves pilótának, aki elmondta, tisztában van vele, hogy mi okozza a folyamatos szenvedést.

„Ennek az az oka, hogy korábban jó kormányrendszerrel felszerelt autókat vezettem. Tudom, hogy dolgoznunk és fejlődnünk is kell. Ez az oka, amiért ragaszkodom hozzá, hogy javítsunk a kormányon.”

A finn versenyző 2009-ben távozott a Ferraritól, ahol megszerezte első – és ezidáig egyetlen – világbajnoki trófeáját. Räikkönen ezért jó szívvel emlékezik az ott eltöltött időkre, azonban ma már ez az egyetlen, ami az olasz csapathoz köti.

„Jól éreztem magam náluk. Nyertem egy világbajnoki címet, de ma már semmi más érzés nem jut eszembe, se jó, se rossz. Örülök annak, amit akkor elértem. A dolgok valószínűleg jobban is mehettek volna, de mit számít ez most? Igen, nyilván tisztában vagyok az okokkal, amiért nem maradtam velük, de nem érzem, hogy erről most kellene beszélnem.”

Az Autosprint kérdésére, miszerint tényleg azért nem szerződött a McLarenhez, mert azok nem ajánlottak neki elég magas összeget, a finn így felelt: „Ez nem így van, egyszerűen csak nem láttam okát, amiért több hónapra aláírtam volna velük. Annyira elszánt azért nem voltam, hogy akármit megtettem volna azért, hogy a Forma-1-ben maradhassak.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!