Räikkönen: Nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek tűnik - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek tűnik

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

Idei legrosszabb versenyét futotta múl hétvégén, Barcelonában a Ferrari Forma-1-es csapata: az olasz istálló sokat küszködött a Pirelli módosított abroncsaival, ráadásul műszaki gondok is hátráltatták. Kimi Räikkönen ennek ellenére nem esett pánikba.

A Ferrari remek formában kezdte az évet, hiszen az első két futamon Sebastian Vettel révén győzni tudott, négy verseny után pedig úgy tűnt, az olaszoké a leggyorsabb versenyautó a mezőnyben.

Spanyolországban mégis a Mercedes dominált, a Ferrarinak pedig esélye sem volt a győzelemre: Vettel csak 4. lett, Räikkönen pedig motorgondok miatt kiesett.

A Formula1.com kérdésére a finn versenyző elárulta, bár valóban gyengék voltak Barcelonában, nincs ok a pánikra, és biztos benne, nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek tűnik.

„Eddig elég szoros volt a küzdelem, de Barcelonában úgy tűnt, a Mercedes előnyben van” – mondta a korábbi bajnok.

„De úgy gondolom, nem volt olyan rossz a helyzet a versenyen, mint ahogy tűnik. Persze erősek voltak, de vajon-e a pályából, vagy egyéb dolgokból adódott? A következő versenyeken nyilván meglátjuk majd. Látnunk kell, hogy alakul.”

Fotó: Scuderia Ferrari

Sebastian Vettel tavaly magabiztos győzelmet aratott Monacóban, megelőzve Räikkönent, a német versenyző így optimistán utazik a következő verseny helyszínére. Vettel mindazonáltal rámutatott, meg kell érteniük a barcelonai problémákat.

„Komoly vereséget szenvedtünk, de rengeteg minden változik Monaco előtt: a pálya, a gumik… könnyen lehet, hogy fordítani tudunk. De még ha jól is teljesítünk majd Monacóban, nem szabad elfelejtenünk, hogy mi történt a spanyolországi hétvégén. Szóval rengeteg még a tennivalónk.”

„Jó, ha egy orrhosszal nyer az ember, de én inkább kettővel, vagy annál többel szeretnék győzni. Ezért dolgozunk egész évben.”

Hirdetés

„Viszont meglehetősen optimista vagyok Monaco előtt, jó formában kell, hogy legyünk. De aztán majd meglátjuk, ha ott leszünk, mert a gumik sokkal lágyabbak lesznek, a pálya pedig egyedülálló. Remélhetőleg kellemes meglepetés ér bennünket.”

A Spanyol Nagydíj után a Mercedes a konstruktőri pontversenyben az élre ugrott, előnye 27 pont a Ferrarival szemben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!