Räikkönen: Nem sokat változnak idén az erőviszonyok - F1VILÁG.HU

Räikkönen: Nem sokat változnak idén az erőviszonyok

HIRDETÉS
Nem fognak jelentősen változnak az erőviszonyok a Forma-1-ben tavalyhoz képest – ezt nyilatkozta a héten az F1Világ.hu-nak az Alfa Romeo versenyzője, Kimi Räikkönen.
Kimi Räikkönen during 2019 Formula 1 FIA world championship, Italy Grand Prix, at Monza from september 5 to 9  - Photo Xavi Bonilla / DPPI

A Forma-1 2020-as szezonja a tervek szerint július első hétvégéjén, Ausztriában kezdődik majd, a zárt kapus európai versenyek után pedig a mezőny Eurázsia, Ázsia, Amerika, majd a Közel-Kelet felé venné az irányt.

Kimi Räikkönen csapata, az Alfa Romeo a 2019-es idényben nem villogott az F1-ben: csupán a konstruktőri tabella 8. helyén zártak.

Az F1Világ.hu-nak adott exkluzív interjúban az olasz-svájci istálló világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen azt mondta, véleménye szerint az erőviszonyok nem sokat változnak a stabil szabályok miatt, ugyanakkor reméli, sikerül valamivel jobb helyen végezniük 2020-ban.

„Mint mindig, most is az a cél a szezonra, hogy a lehető legjobb munkát végezzük, és a középmezőny elején harcoljunk” – mondta Räikkönen. „A realitás talaján kell maradnunk, tudjuk, hogy a sorrend nem fog jelentősen változni a tavalyi szezonhoz képest, de tettünk néhány előrelépést. Csak akkor fogjuk megtudni, mit jelent ez, amikor pályára gurulunk.”

Ahogy a mezőny többi tagja, úgy Räikkönen is kényszerpihenőjét tölti, ám természetesen tartja a kapcsolatot csapatával.

„Időnként kapcsolatban vagyok a vezetőimmel, leginkább Fred Vasseurrel és a mérnökömmel, Juliennel. Inkább amiatt, hogy tudjuk, mindenki jól van – nem pedig azért, hogy a munkáról beszéljünk. Minden gördülékenyen megy, szóval készen állok rá, akármikor is térünk vissza a versenyzéshez.”

Az idénykezdettel kapcsolatban a finn lapunknak azt mondta: „Sok tényező közrejátszik, és nekünk készen kell állnunk, hogy ha biztonságos lesz a helyzet, akkor menni tudjunk. Ha ez Ausztriában lesz júliusban, oké, ha később, az sem számít.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!